Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Masters of Doom cím alatt nemsokára egy televízió sorozat részeként ismerhetjük meg, hogy miként is sikerült eljuttatnia a célba John Carmacknak és John Romerónak a mára legendássá érett Doom című videojátékot. A kérdéses széria David Kushner magyarul is megjelent regénye alapján készül, mely részben fikciókon alapulva mutatja be a kérdéses sztorit, különösen nagy figyelmet szentelve az akkori kor videojátékaira és a szubkultúra sajátosságaira, tehát egyfajta jótékony időutazásban lehet majd részünk a sorozat egyes epizódjaiban, mely megmutatja, hogy miként befolyásolta a Doom megjelenése az egész popkultúrát.
A sorozatról annyit tudni egyelőre, hogy a James és Dave Franco-féle Ramona Films, a The Gotham Group és a UCP produkciójában készülhet el, a történetet pedig a WGA-díjas Tom Bissel jegyzi majd, de az eredeti regény szerzője is kiveszi a részét a munkából. Megjelenési dátumról és egyebekről egyelőre még nem esett szó.
vape
6 éve, 6 hónapja és 3 heteNem tűnik valami izgalmas témának.
patrik94
6 éve, 6 hónapja és 3 heteÉrdekesen hangzik. Remélem lesz belőle magyar hangalámondásos verzió is.
vidoros
6 éve, 6 hónapja és 3 heteNem hiszem hogy túl izgalmas lesz, de a kor bemutatása miatt mindenképp követni fogom.