Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A napokban bombaként robbant a hír, amikor Mark Cerny a Wired közbenjárásával bejelentette az első hivatalos információkat a PS5 kapcsán, azonban Peter Rubin szerint voltak a beszélgetésnek olyan részletei, melyek a publikációban nem jelentek meg. Ebből közölt most a nagyvilággal a Twitteren keresztül egy gondolatot, melynek részeként Cerny-t a PS5 árcédulájáról kérdezte a magazin, és bár konkrétumok értelemszerűen még nem hangzottak el, a Sony embere azonban határozottan kiemelte, hogy a tudásához mérten vonzó árcédulával jelenhet majd meg a konzol a boltok polcain.
Hogy ez pontosan mit jelenthet, azt nagyon nehéz a korábbi generációk alapján kikövetkeztetni, hiszen a PS3 esetében a japánok simán elkértek 600 dollárt a gépért az induláskor, miközben a PS4 esetében valóban igazán vonzó árat határoztak meg a maga 400 dollárjával. Talán a PS5-nél is hasonlóképpen gondolkoznak majd!
Me: There’s always been a general range of launch pricing. Will the next console hew to that range?@cerny: I believe that we will be able to release it at an SRP [suggested retail price] that will be appealing to gamers in light of its advanced feature set.
(cont’d)
? Peter Rubin (@provenself) 2019. április 16.
patrik94
6 éve, 9 hónapja és 3 napjaHát… Nem lehet túl magasra árazni, ez egyértelmű. A gépen mindig „buknak” a gyártók, ez ismert tény.
fighterlaci
6 éve, 9 hónapja és 3 napjaSzerintem 200K alatt lesz Magyarországon, és nekik az lesz a vonzó ár. Sajnos ha azt nézzük hogy a telefonok 300 ezernél kezdődnek, akkor azalatt minden ár vonzó ár…
warriorautobot
6 éve, 9 hónapja és 3 napjaHát én remélem hogy 150 ezer fölé nem megy az ára. 🙂
eltohn
6 éve, 9 hónapja és 3 napjaNekem 80 ezer a vonzó. xD
golem
6 éve, 9 hónapja és 3 napjaNagyon kíváncsi leszek, mennyi lesz valójában a vége.
rdave
6 éve, 9 hónapja és 3 napjaAkkor elégedett lehetsz a magyar fizetésekkel. XD
Hírhez: Pont ezt mondtam tegnap chaten, nem szállnak el. 😄
totyak
6 éve, 9 hónapja és 2 napjaCsak az a kérdés kinek vonzó? Őszintén szólva nekem már a 150k sem lenne az.
ryuthestar
6 éve, 9 hónapja és 2 napjaHa már 160 alatt indul, akkor jó. Mondjuk egy évet szerintem lehet várok majd a vásárlással.