Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Izgalmas részleteket árult el az Alan Wake-sorozat jövőjéről a VG247 munkatársainak még a PAX 2019 során adott interjúban Thomas Puha, a Remedy egyik első embere, aki jó és rossz hírt egyaránt hozott a játékvilág Stephen Kingjének új kalandjairól. Mint a beszélgetés során elmondta, néhány évvel ezelőtt belekezdtek az Alan Wake 2 munkálataiba, azonban ezzel gyakorlatilag nem jutottak el túl sokáig, hovatovább az újabb projektek miatt félbe is szakították az egészet, de ami ennél sokkal fontosabb: ha lesz folytatás, az csak és kizárólag rajtuk múlik majd.
Merthogy Thomas szerint az Alan Wake jogai nem maradtak a Microsoftnál, azokról teljes egészében ők rendelkeznek, de hogy fel is használják-e majd egy esetleges második részhez, arról nem volt hajlandó nyilatkozni, de az biztos, hogy az elkövetkezendő néhány évre nagyon tele vannak munkával, hiszen a Control mellett ott a Crossfire és a Vanguard projekt is, tehát egy Alan Wake 2 most csak óriási kockázatvállalás mellett valósulhatna meg.
vidoros
6 éve, 9 hónapja és 2 heteErről iy már vagy 5-6 éve folyamatosan bukkannak fel a hírek, de még mindig semmi. Tiszta HL3. 😄
hellblade
6 éve, 9 hónapja és 2 heteFelesleges második rész,inkább legyen új játék..
ronalddo
6 éve, 9 hónapja és 2 hetePontosan így! 🙂
warriorautobot
6 éve, 9 hónapja és 2 heteVannak játékok amiket nem érdemes folytatni, szerintem ez is ezek közé tartozik. 🙂
hellblade
6 éve, 9 hónapja és 2 heteMég ha egy másik íróval,rendezővel történik hasonló,az is erőltetett..hát még ha
„Alan Wake 2 lenne..
Egy komoly reboot ok,de akkor meg inkább a
Max Payne 1 et..
Vagy mindkettőt! 😄
havrillal
6 éve, 9 hónapja és 2 heteSzerintem jó lenne egy 2. rész (mondom úgy, hogy csak az American Nightmare-el játszottam), remek hangulata van (a videók alapján), úgyhogy majd kipróbálom 🙂
hellblade
6 éve, 9 hónapja és 2 heteAz American Nightmare ahhoz képest nem tul jó! 😄 próbáld ki,van benne pár,korát megelőzően szép,hangulatos elem,pl mikor az erdő „átalakul”,de igazából én a felétől már ezt az effektust is untam,meg más dolgok ismétlődését is..
xelosz
6 éve, 9 hónapja és 2 heteha jön is valószínűleg pcn nem lesz elérhető a szokásos helyen…
szóval tök mind1
totyak
6 éve, 9 hónapja és 2 heteEz azért elég érdekes, mivel 1-2 éve még azt mondták, azért nem lett új epizód, mert a Microsoft-nál vannak a jogok, pedig ők nagyon szeretnék. Aztán később a Microsoft azt mondta, hogy náluk ugyan nincsenek a jogok, a Remedy dönt mindenben. Aztán olvashattuk azt is, amit itt is, hogy egyszer belekezdtek a játékba, de félbehagyták.
Az igazság meg, mint tudjuk, odaát van. Bosszantó, hogy nem csinálják, mert egyébként az első rész nagyon jó történettel rendelkezett és igazán nem is lett lezárva, millió szál nyitva maradt, amit az American Nigthmare sem magyarázott meg.
Nem hiszem, hogy óriási kockázatvállalás lenne, szerintem rengetegen várjuk és meg is vennénk az új részt. Az meg, hogy ne folytatás legyen, esetleg reboot, nekem elképzelhetetlen, az már nem Alan Wake.
hellblade
6 éve, 9 hónapja és 2 heteÉn ezt pont fordítva gondolom pl egy Silent hill 2,3,4..mindig másról szól..
Az Alan Wake az egy db történet,én nem nagyon tudok hozzá jó folytatást elképzelni ugyanazzal a főhőssel..
Megint kijönnek a könyveiből a parák,vagy mi?
Olyan lenne mint a Max Payne,vagy az Elrabolva c. film folytatásai..eröltetett..
totyak
6 éve, 9 hónapja és 2 heteMár rég játszottam vele, de nekem úgy rémlik, hogy félbe maradt a sztori. Kereste a feleségét s benne ragadt ebben a rém világban, vagy valami ilyesmi volt talán. És az asszony sem lett meg, úgy emlékszem. Onnan nyugodtan lehetne folytatni. Tuti, hogy ki tudnának találni valami jó sztorit.
ireturned
6 éve, 9 hónapja és 2 heteMindvégig igazad volt tetya .. #Hellblade for president
hellblade
6 éve, 9 hónapja és 2 heteÖrülök hogy ezt más mondta ki.. 😄