Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb fontos részletről hullt le a lepel a Layers of Fear 2 kapcsán, az év egyik legjobban várt horrorjáról ugyanis a Bloober Team és a Gun Media munkatársai bejelentették, hogy milyen hosszú játékidővel is kecsegtet. Mint kiderült, a 2016-os Layers of Fear folytatása nem viszi túlzásba az ijesztgetést, azonban egy megfelelően tömény 9-10 órás játékidő vár benne ránk, ami egy sztoriközpontú horror esetén éppen ideálisnak tekinthető - pláne a tiszta alsógatyáink számát figyelembe véve.
Nem mellesleg pedig jelentős előrelépés, hiszen az első részben megismert festő megtébolyodását 3 óra alatt is átélhettük, így a folytatásban szerepet kapott színész hasonlóan beteg kalandozása legalább háromszor olyan tartalmasnak ígérkezik.
marduk
6 éve, 9 hónapja és 2 heteHa úgy építik fel, mint az előzőt, akkor kb. ismét 3 óra alatt végigpörgethető az egész. Az elsőben is volt 3 féle befejezés, amihez 3 külön végigjátszás kellett, tehát 3×3=9 óra játékidőt garantált.
tommy
6 éve, 9 hónapja és 2 heteNa akkor egy újabb játék amiért nem adok pénzt. Menjenek már a francba.