Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mint azt tudjuk, a Bethesda is színpadra áll, hogy saját konferenciát tartson az E3-on, így sokan hittek benne, hogy talán végre itt bővebb részletezést kap az a The Elder Scrolls VI, amit tavaly megszellőztettek. Most a PAX Easten Todd Howard lelombozta ennek kapcsán a rajongókat, merthogy nem fognak beszélni a kérdéses játékról az expón, sőt még a Starfieldről, a stúdió vadonatúj IP-jéről sem. Howard a közönség türelmét kéri, elmondása alapján sok időre van még szükségük, hogy beszélhessenek ezekről a címekről.
Mint azt tudjuk, a The Elder Scrolls VI körül jogi huzavonák vannak, így akár ez is közrejátszhat abban, hogy nem akarnak túlzottan belemenni részletekbe, azonban azt se feledjük, hogy vélhetően tavaly, amikor megmutatták, hogy igen, készítik a hatodik részt, akkor még szinte semmi nem volt kész a szoftverből, hiszen már akkor is elmondták, hogy a The Elder Scrolls VI inkább a hosszú távú terveik része.
fighterlaci
6 éve, 9 hónapja és 3 hetePedig kíváncsi lennék rájuk.
hentes
6 éve, 9 hónapja és 3 heteTehát pont arról nem fognak beszélni, ami érdekli a játékosokat. 😄 Akkor minek lengetik be? Ezt sosem értettem.
patrik94
6 éve, 9 hónapja és 3 heteÉn mindig csak akkor kezdem el igazán várni a játékokat amikor már közel a megjelenés, sok anyag látható róla, stb. Így az ilyeneket pl nem is hiányolom.
zender
6 éve, 9 hónapja és 3 heteStarfieldről pedig tolhatnának némi infót, nagyon érdekelne mire számíthatunk majd.
havrillal
6 éve, 9 hónapja és 3 heteKár, pedig pont ezért néztem volna :,(