Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha már hónapok óta nem vetted elő a Star Wars Battlefront 2-t, de szívesen játszanál még vele, csak éppen valami friss szabályrendszerre vágysz, akkor ezen a héten garantáltan minden vágyad valóra válik. Az Electronic Arts ugyanis bejelentette, hogy március 26-án, azaz holnap egy újabb játékmód csatlakozik a Star Wars Battlefront 2-höz, mely Capital Supremacy név alatt minden platformra beroboghat ekkor, a főszerepben egy csapatos szabályrendszerrel.
Az új mókában ugyanis két 20 fős csapat harcol majd egymással 12 MI-irányította egység mellett annak érdekében, hogy a felek elfoglaljanak öt ellenőrzőpontot, amihez kasztokat, járműveket és erősítéseket is bevethetnek, tehát egy szuper PvP mód várható, ami azért különleges, mert ez az első, amiben MI által irányított egységek is szerepet kapnak.
direktor
6 éve, 9 hónapja és 4 heteJól hangzik, biztos nagy móka lesz.
patrik94
6 éve, 9 hónapja és 4 heteLehetne rá valami jó akció, most már van benne tartalom rendesen, megvenném.
vape
6 éve, 9 hónapja és 4 heteVolt már többször akcióban főleg karácsonykor meg BF-kor.
hellblade
6 éve, 9 hónapja és 4 heteÉn 3ért vettem ps4re,de nem sok mindent lehet csinálni benne az űrcsatán kívül,legalábbis nekem az az élményem hogy elindulok,azt se tudom ki kivel van,kb 2-3másodpercen belül leszed valami prémium kártyás csávó,majd 10másodperc respawn..
Nem áll rá a szemem..
Esküszöm,videókon jól néz ki,de valahogy én nem látom ki az ellenség,hála annak hogy az én csapatomat is csak alig jelzi.. 😄
100giga,minden egyes frissitésnél egy órát telepít..