Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony bejelentette, hogy a jövőben befejezik a digitális kódok árusítását a játékboltokban, ami a letölthető címek elterjedése óta jelen lévő trend világszerte, ezáltal nemcsak ők, hanem a Microsoft és a Nintendo is él ezzel a lehetőséggel - legfőképpen Amerikában. Ezzel a megoldással azonban nemsokára szakít a Sony, méghozzá nagy valószínűséggel azért, mert az emberek már ismerik és megtalálják maguktól is a PlayStation Networköt, ahol mindenkinek lehetősége nyílik digitális játékokat vásárolni ugyanolyan árkategóriában, mintha a kódot boltban vették volna meg.
A hírek szerint a Sony április 1-től lépteti majd életbe az új rendelkezést, noha az átállás természetesen nem egyik napról a másikra várható, így például még a Mortal Kombat 11 és a Days Gone is megtalálhatók lesznek ebben a formában a boltok polcain.
tommy
6 éve, 9 hónapja és 3 heteNekem az is új hogy eddig lehetett venni. 😄 Nekem a bolt az a fizikai lemez, a digitális meg a PS Store.
golem
6 éve, 9 hónapja és 3 heteNálam csak a lemez játszik így is úgy is. Ha az is meg fog szűnni, akkor sajna nem fogok játékot venni, ilyen egyszerű.
soami
6 éve, 9 hónapja és 3 heteMondjuk Ps-nél nem érte meg a régiókód miatt,de xboxon több ezret lehet spórolni,ha kulcsos oldalról veszel kódot.
hentes
6 éve, 9 hónapja és 3 heteCsak a dobozos. Ha az megszűnik, nekem a PS is megszűnik.
warriorautobot
6 éve, 9 hónapja és 3 heteNálam megy mindkettő!
Online általában olcsóbb szóval azért mostanában onnan több játékot vettem, de a nagyon szívemhez nőt játékokért képes vagyok többet fizetni hogy dobozosan legyen meg! 🙂
hellblade
6 éve, 9 hónapja és 3 heteIlyen kulcsosat még sose vettem..
ted_tris
6 éve, 9 hónapja és 3 heteInnentol akkor bakeliten es kazettan jonnek csak (analog) 😄
Nem kotoszkodes keppen, de mondjuk irsz, „ebbol elsz”.
„A Sony befejezi a digitális játékkódok árulását a boltokban”
Értékesítését.
Az arulas mast jelent.
ryuthestar
6 éve, 9 hónapja és 3 heteSzerk.: Nem szóltam. 🙂
hellblade
6 éve, 9 hónapja és 3 heteKét értelmű szó,attól függ milyen környezetbe használod..
totyak
6 éve, 9 hónapja és 3 heteAkkor most, hogy már nem lesz ilyen, mondjátok el, hogy is nézett ez ki. Dobozos játék, csak nem lemez, hanem kód volt benne? Vagy csak egy sima papírlap, becsomagolva, rajta a játék borítójával?
ted_tris
6 éve, 9 hónapja és 3 heteNem.
Ez a szo nem ezt jelenti es ebben a kornyezetben magyartalan.
Es akkor boltos meg arulo?
Lehet jatek helyett neha be kene jarni orara, nem?
Vitatkozhatsz, de ezt megmutatod egy tanarnak olyan egyest huz neked a naploba, hogy csak zorogsz.
Olyan sincs hogy, de viszont.
hellblade
6 éve, 9 hónapja és 3 hetehttp😕/mek.oszk.hu/adatbazis/magyar-nyelv-ertelmezo-szotara/kereses.php?csakcimben=&szo=ÁRUL&offset=0&kereses=Árul
Hülyegyerek..