Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft úgy döntött, hogy a The Division 2 nyílt bétájára egy hangyányival bővebb tartalmat nyújt a játékosok számára, hogy az is visszanézzen, aki egyébként már a privát bétát is rongyosra nyúzta. Miben is fog különbözni a mindenki számára elérhető tesztkör, jöhet a kérdés, majd a franciák egy mély levegővétel után sorolják a kontentlistát, köztük olyanokat, amik nem voltak jelen a privát bétában: egyrészt kapásból felemelték a szintsapkát level 8-ra, sőt még egy korábban még nem látott missziót is beletuszkoltak a március 1-4 között esedékes mókába.
További egy képesség áll majd a felhasználók rendelkezésére, hogy felszereljék vele az ügynöküket, illetve egy sor javítással is gazdagabb lesz a nyílt béta a korábbi próbakörhöz képest, például kicsit jobban bekalibrálták a nehézségi fokozatot a küldetésekhez. Természetesen kevesebb tartalmat nem fog nyújtani a mostani esemény, mindent magában fog hordozni, amit már láttunk a privát béta során.
Amennyiben először töltöd le a béta kliensét, akkor egy szolid 46 GB-os fájlméretre kell majd számítanod, azonban aki fent hagyta a merevlemezén a privát bétát, azokra „mindössze” 12 GB-nyi frissítés vár.
Ezeken felül jutalmak is várnak rád, ha részt veszel és teljesítesz bizonyos feladatokat a nyílt tesztben, íme:
hellblade
6 éve, 10 hónapja és 3 heteElső ránézésre nekem jobban bejött az 1 világa..
ronalddo
6 éve, 10 hónapja és 3 heteNem rossz, legalább ki lehet próbálni. Márpedig egy Ubisoft játéknál ez fontos. 😄
havrillal
6 éve, 10 hónapja és 3 heteHát, nem jósolok neki nagy jövőt 😄
agent01
6 éve, 10 hónapja és 3 heteHa valaki szeretne csapatban játszani, discord: https😕/discord.gg/nTKUVxE