Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kicsit a komplett játékosközösség megilletődött, amikor a kiváló exkluzív címeiről elhíresült Sony visszatáncolt az idei E3 rendezvényüktől, viszont aggodalomra semmi ok, Microsofték igyekeznek betölteni az űrt. Larry Hryb, ismertebb nevén Major Nelson, azaz a Microsoft egyik első embere az Xbox-divízió vezetőjével, Phil Spencerrel készített egy interjút, ahol szóba került az említett rendezvény, Nelson pedig elmondja, hogy miután beérkeztek novemberben a hírek a Sony visszakozásáról, elkezdtek azon morfondírozni a cégen belül, hogy vajon akkor érdemes lenne-e nekik kicsiben gondolkozni, ezáltal nem kevés pénzt megspórolva. Spencer viszont megerősítette, hogy szinte azonnal elhatározták, hogy ettől függetlenül idén is hozni fogják azt a minőséget, amit a korábbi események során.
Ha tippelnünk kéne, azt mondanánk, hogy itt inkább a konferecia show-műsor részére gondolnak, amiben vitathatatlan, hogy eddig is nagyon erős volt a redmondi vállalat az E3-akon, így nem nagyon érdemes abban reménykedni, hogy hirtelen előrántják a kalapból az Uncharted- és The Last of Us gyilkos exkluzívaikat.
zender
6 éve, 11 hónapja és 3 heteBiztos nem lesz túlbonyolítva. Nincs mivel túlbonyolítani. xD
marco
6 éve, 11 hónapja és 3 heteMost miért vagy ilyen. Egy Crackdown 4 vagy egy Halo 7 bejelentés pl egész feldobná mindenki napját. 😛
rdave
6 éve, 11 hónapja és 3 heteIdén IS?! 😄
fighterlaci
6 éve, 11 hónapja és 3 heteOtt a pont! xD
hellblade
6 éve, 11 hónapja és 3 heteAkkor elkezdem már most kitalálni a játékokat a blogomhoz!Mármint a Halo,Forza,Gears en kívül,mert tudjuk mindnyájan hogy azok nélkül
mind nagyon hamar öngyilkosok lennénk!
Nem szabad feladni az új Halo-ig mondjuk,én is már tartottam a pengét az ütőeremhez,mikor megláttam a Crackdown 3-at! Azzal már kihúzom egy új Halo ig!
petrovicsz
6 éve, 11 hónapja és 3 heteA Microsoft és a nagyszabású egy mondatban maximum vicces. xD
warriorautobot
6 éve, 11 hónapja és 3 heteHát na lehet nem lesz igazunk!
Mondjuk ne legyenek nagy reményeink, elég vicc amit néha művelnek. 😄