Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Pár hete felsejlett, hogy korunk egyik legnépszerűbb UFC-bunyósából avanzsált pankrátornője, Ronda Rousey szerepet kapott a Mortal Kombat 11-ben, ráadásul nem is akármilyet, hiszen a karakterileg hozzá közel álló Sonya Blade szinkronizálását oldja meg. Ahogy felbukkant ez a kis pletyka, úgy el is halkult, viszont most ismételten olyan történt, ami a szóban forgó hölgyemény kapcsolódását erősítheti meg a Mortal Kombat 11-hez.
A játék bemutatóját holnap fogják megtartani, Rousey pedig a mai nap során Instagram-fiókján megerősítette, hogy ő is ott lesz az eseményen, ami akár szinte már egyértelmű jel is lehetne, hogy helye van a produkcióban, ellenben fontos kiemelni, hogy több másik pankrátor is jelen lesz, így elképzelhető, hogy az egész csak véletlen egybeesés. Holnap kiderül!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
rondarousey (@rondarousey) által megosztott bejegyzés, Jan 15., 2019, időpont: 5:32 (PST időzóna szerint)
ronalddo
7 éve, 1 napja és 5 órájaLétező ember? 😮 Ez elég unalmasan hangzik! 😄
vape
7 éve, 1 napja és 4 órájaMondanám hogy kíváncsian várom de nem mert már rohadt unalmas a sok verekedős játék.
wickedsick
7 éve, 1 napja és 4 órájawat, a hírben benne van, hogy csak szinkronhang 😐 xD
hellblade
7 éve, 1 napja és 4 órájaMindegy ki a hangja végülis..
Kiváncsi leszek a játékra,holnap remélem látunk gameplayt! 🙂
imperator
7 éve, 1 napja és 3 órájaAmúgy miért kell mindig valakinek beírnia hogy unalmas egy adott műfaj? Én se megyek kommentelni minden fortnite poszt alá hogy deunalmasabattleroyal vagy egy lolhoz hogy deunalmasezasokmoba vagy deunalmasezasokkártyajáték vagy deunalmasezasokanimejáték. Van kb 5-6 nagyobb sorozat, természetes hogy évente valamelyikből jön egy. Lövöldözős játékból meg gyilkolászós, lopakodós játékból is sok van, sok az fps, tps, jajdeunalmasak már.
Mellesleg én imádom a verekedős játékokat, szeretettel várom ezt is. Mondjuk Ronda még ha nem is szinkronizál, nem tartom elképzelhetetlennek hogy mocap-ember lesz (nem tudom a megfelelő szót).