Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy hatalmas ütőkártyáját veszítette el a napokban az Activision, a kiadó ugyanis a Bungie-val közös közleményben jelentette a rajongóknak, hogy a Destiny kiadási jogai mostantól teljes egészében a fejlesztők kezébe kerültek. A Bungie tehát független csapattá vált, és szakított az Activisionnel, ami egyelőre nem tudjuk még, hogy gyakorlatilag miként befolyásolja a Destiny 2 jövőjét és a korábbi DLC terveket, azonban elméleti szinten a stúdió szerint semmi nem változik majd, minden eddig bejelentett dolgot menetrend szerint szállítanak.
A kiadott közleményből nem derült ki, hogy a Bungie miért döntött a függetlenedés mellett, azonban az Activision mindenben partner lesz, hogy az átállás sikeres legyen, hovatovább nagy valószínűséggel mindkét félnek csak megkönnyebbülést jelent ez a változás, hiszen a fejlesztők így függetlenné válhatnak, a kiadó pedig megszabadul egy olyan sorozattól, ami valamiért soha nem akart igazán beindulni.
hellblade
7 éve, 5 napja és 20 órájaNekem az egyik kedvencem.
Nem hiszem hogy bárit is érzékelnénk ebből..
Reméljük nem veszi meg a Microsoft!
Már írt a Tweeterükre Phil Spencer! XD!
Igaz csak gratulált..
http😕/twitter.com/XboxP3/status/1083475683102285826?s=19
warriorautobot
7 éve, 5 napja és 19 órájaNagyon épül le az Activision és a Blizzard is.
Szóval még egy jó cím került el onnan.
eltohn
7 éve, 5 napja és 19 órájaNa erre kíváncsi leszek! 😮
wickedsick
7 éve, 5 napja és 19 órájaÉn őszintén remélem, hogy felvásárolják őket. Amíg Microsoft égisz alá tartozott a Bungie, mégiscsak felfuttattak egy Halo-franchise-t. Térjenek csak haza a srácok, én örülnék neki🙂
hellblade
7 éve, 5 napja és 19 órájaMost vették meg az Obsidiant,és az ő játékuk is jön mindenre..Totál értelmetlen! 😄
Szerintem ha meg is veszik,lesznek olyan hülyék a Microsoftnál hogy a Bungie játékai is kijönnek minden másra is..
Most magam ellen beszélek,mert ps4em van,és a Destiny 2 az egyik kedvencem,
de csak úgy lenne értelme ha exkluzívitásban lennének! 🙂
wickedsick
7 éve, 5 napja és 18 órájaSzerintem mindegy lenne, hogy mire jön, ha a Bungie szemszögéből nézzuk a dolgot. Csak azt mondom, hogy a Microsofttal kozosen letudtak tenni az asztalra egy merfoldkovet. Ha ezt meg tudnak ismetelni egy uj IP-vel, akkor en nem banom ha jon mindenre. 🙂
hellblade
7 éve, 5 napja és 18 órájaTe játszottál a Destiny 2 vel? 🙂
Szerintem ha ennyire bejött a Halo,próbáld ki!
Nekem pont olyat ad a game mint az első Halo.
Igazából a Destiny 2 a tökéletes Halo,végre az ellenfelek sem törpök,meg ilyenek! 🙂
De legalább olyan epic,szerintem epicebb’,
minden tekintetben jobb mint a Halo!
Szóval szerintem megtörtént ám a megismétlés! 🙂
http😕/www.youtube.com/watch?v=jn1dML6RC5w
A legjobb „Halo”!
wickedsick
7 éve, 5 napja és 18 órájaJaja, végigvittem mindkét Destinyt, az elsőt még elő is rendeltük, de szerintem hangulatban, történetben, karakterekben és világ kidolgozottságban messze elmarad a Halotól. Persze más a kettő, nehéz is oket összehasonlítani, mert az egyik egy történetre kihegyezett shooter egy bámulatos aréna multiplayerreé, míg a Destiny egy looter shooter. Mind a kettő a lehető legjobbkor jött, és biztos, hogy sokaknál a Destiny is mérföldkő, de valahogy nekem nem tudta megadni azt az érzést, mint amikor Halo 3-ba beleöltünk a multiplayerbe 5000 órát, majd újabb 6-7 ezrest a Reachbe. Meg azok a kampányok..áh, imádtam😄
hellblade
7 éve, 5 napja és 17 órájaJa,jó! 😄
Hát az én éveken át tartó imáim meghallgatásra kerültek hogy:
„Jó,jó,de nem lehetne más ellenfél törpök,meg kétlábon járó kutyáktól?”
És akkor megszületett a : Destiny! 🙂
Én pont forditva érzem a Haloba nem látok drámát,vannak ugyan a törpök,meg a kutyák,de nem nagyon emlékszem történetre azon kivül hogy gonoszok..nem láttam az életüket..
A Destiny 2 ben érzem azt amit Te a Haloban,a kidolgozott univerzumot!Ez érdekes! 🙂
Kinek mi!