Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A legtöbb vállalat már javában a következő generációra készülődik, lassan magunk mögött hagyjuk az Xbox One és PlayStation 4 érát, viszont úgy fest, hogy a Microsoft szeretne még egy bőrt lehúzni a mostani konzolgenerációról. A Thurrott magazin szerint ugyanis a redmondi óriás következő masinája nem a már korábban megszellőztetett, újgenerációs Scarlett lesz, sokkal inkább egy optikai meghajtót nélkülöző példánnyal rukkolnának elő, ráadásul a pletykák szerint erre már 2019-ben sor kerülhet.
Joggal jöhet a kérdés, hogy miért vetemedne ilyen lépésre a Microsoft a konzolgeneráció véghajrájában, viszont fontos kiemelni, hogy a pletyka szerint a szóban forgó konzol mindössze 200 dollárt, vagy akár kevesebbet kóstálna.
Hogy mi lesz akkor a lemezes játékainkkal? Ha minden igaz, a vállalat által élesedne egy program, melynek keretében a fizikai kópiáinkat digitális kódokra válthatnánk a különféle videójáték üzletekben, bár kérdéses, hogy ezt nemzetközi szinten meg tudnák-e valósítani egyáltalán.
rdave
7 éve, 2 hónapja és 2 napjaPS4-re csak akkor vettem lemezes játékot, amikor a konzolt is vettem, két éve… Azóta minden digitális, max kölcsön kaptam lemezeket. Ezt nem cserélném el azért olvasó nélkülire, de ha kihoznak egy ilyen Xbox One-t és jóval olcsóbb, akkor simán venném!
hellblade
7 éve, 2 hónapja és 2 napjaEllenőriztem azért,tényleg nem április 1van..
Akkor gondolom ebből is rögtön két fajta lesz,a sima meg az X..
Lehetne egy olyan is amin rajta lesz az összes Halo,Forza,Gears és hogy mást ne lehessen rátölteni..jó ötlet,nem ?
imperator
7 éve, 2 hónapja és 2 napjaNa majd pont az amcsik fognak letölteni 50-60 gigákat a frankó 20 megás netükkel.
muki
7 éve, 2 hónapja és 2 napjaEgy generáción belül négy generáció… Érdekesen tolja az MS.
hellblade
7 éve, 2 hónapja és 2 napjaHozzáteszem 50ezer körül mennek a használt One S ek,nem ritka a garis is..akkor inkább az szerintem..ja,és mire ez kijön még olcsóbbak lesznek..
🙂
warriorautobot
7 éve, 2 hónapja és 1 napjaAnnyira akarnak menni a totális digitális világ felé, de azt elfelejtik, hogy nem csak a klienseket kellene akkor felkészíteni hanem a szervereket is. Mert hiába a gigás net ha a szerver a megás netet se nagyon bírja kezelni 20 gépnek.
fighterlaci
7 éve, 2 hónapja és 1 napjaBravó, majd elveszítik a boltokat is akik eddig egyáltalán árulták a cuccaikat. Óriási menetelést művelnek a bukás felé. 😄
totyak
7 éve, 2 hónapja és 1 napjaMiért erőltetik ennyire a digitális terjesztést, nem értem? Ha PC lenne, még el is fogadnám, mert az leragadt a DVD-nél, a mai játékok meg kb. 10 lemezre férnének csak rá. De konzolnál mi a probléma? Fáj nekik, hogy később eladja az ember, nekik meg nem lesz belőle plusz haszon?