Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard figyelmeztette a játékosbázisát, hogy a következő Overwatch frissítés annyira méretes lesz, hogy egyszerűen nem tudnák a jelenlegi fájlok átírásával megoldani a patchelés folyamatát, így teljesen újra kell majd telepíteni a játékot. Az indoklás szerint annyira komolyan érinti majd ez az update a klienst, hogy elkerülhetetlen egy teljes újratelepítés, amit szerencsére nem manuálisan kell megoldanunk, lévén a patch automatikusan elintézi ezt helyettünk, melynek érkezését egyelőre nem tudjuk pontosan, mikorra várjuk.
Ezzel majd azok lesznek igazán meglőve, akiknek az internetkapcsolata nem kifejezetten nevezhető erősnek, a Blizzard azért szólt már most, hogy fel tudjanak készülni ezek az illetők a patchre, de őszintén, attól, hogy előre szóltak, hogyan lehetne erre felkészülni?
muki
7 éve, 2 hónapja és 1 heteHa előtöltést biztosítanának még oké, de így… Minek szólni. 😄
zender
7 éve, 2 hónapja és 1 heteÉs gondolom az évek alatt mellérakódott sok szemetet azért fent hagyja… 😖
rdave
7 éve, 2 hónapja és 1 heteTalán azért, hogy ne akkor kapj idegbajt, amikor épp leülnél játszani…
eltohn
7 éve, 2 hónapja és 1 heteAz úgy szép baleset. 😄
mordorer
7 éve, 2 hónapja és 1 heteHát ez kurva amatőrnek tűnik. 😄
totyak
7 éve, 2 hónapja és 1 heteIlyet sem hallottam még. Igazából, ha gond nélkül lefut a telepítés és onnan folytathatja mindenki a játékot, ahol abbahagyta, talán nem olyan nagy gond.
warriorautobot
7 éve, 2 hónapja és 1 heteNagy valószínűleg szerverre menti a játékos progress-t szóval szerintem ezzel nem lesz nagy baj, max az egyéni beállításokat tárolja a kliens.
Engem nagyon nem hatott meg, most cseréltem úgy is internet csomagot, szóval majd lejön kényelmesen, ha már mindenki letöltötte.
Olyan lesz mint kb. mikor kijön 1-2 esemény, az első 1-2 óra amikor belépni is katasztrófa utána normalizálódik.