Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Josue Benavidez, az Insomniac Games dizájnere úgy határozott, hogy megmutatja a rajongóknak, miből is lett a cserebogár a Spider-Man esetében, ezáltal bemutatott néhány nagyon korai képet a játékról, melyek kapcsán megmutatta, hogy mivé fejlődtek az évek során. A fotókon láthatjuk Pókember karakterét is, de a főszerepet inkább New York városa kapta, mely a fejlesztés első hónapjaiban egészen prűd megjelenéssel büszkélkedett, de amint láthatjuk, páratlan részletességet sikerült alkotniuk hozzá végül a fejlesztőknek.
Miután a fotók magukért beszélnek, nem igényelnek külön bemutatást, ezért inkább prezentáljuk őket úgy, ahogyan megkaptuk őket, és ha volt szerencsénk a játékhoz, akkor kifejezetten érdemes vetni rá egy pillantást.
muki
7 éve, 3 hónapja és 2 órájaAzta! 😮
totyak
7 éve, 3 hónapja és 4 percePóki már a kezdetek kezdetén is úgy feszített, mint a véglegesben 😄
fighterlaci
7 éve, 2 hónapja és 4 heteTök jó látni ezt a kezdeti fázist. 🙂
warriorautobot
7 éve, 2 hónapja és 4 heteItt látszik igazán mennyi meló van a részleteken! 🙂
drthezeus
7 éve, 2 hónapja és 4 heteEz tök érdekes volt, jó látni, honnan indult a projekt. 🙂