Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sega pénzügyi jelentéséből kiderült nem kevés információ a produktumaikkal kapcsolatban, például megtudtunk olyan adatokat is, amiket meglepő, hogy korábban még nem kommunikált a vállalat örömujjongás közepette. Pedig okuk az lenne rá, hiszen kiderült, hogy a Yakuza 6: The Song of Life olyan jól fogyott nyugaton, mint Japánban, ami annak fényében roppant örömteli, hogy korábban mindig a felkelő nap országában produkálta a legerősebb bevételeket a franchise.
A jelentésben úgy fogalmaztak, hogy eredetileg a japán közönségre lőtték be nagyjából a játékot, ami aztán később rezonált a tengerentúli rajongókkal is, akik kitörő lelkesedéssel fogadták a szóban forgó hatodik felvonást, hovatovább alapjáraton úgy fejlesztették a Yakuza 6: The Song of Life-ot, hogy nem is számoltak túlzottan az európai és amerikai piaccal.
hentes
7 éve, 3 hónapja és 1 napjaAz nem semmi.
petrovicsz
7 éve, 3 hónapja és 1 napjaA nyugat az teljes földrészt jelez vagy csak egy országot?
rdave
7 éve, 3 hónapja és 1 napjaTermészetesen összesítve. Azonban hiába van itt sokkal több ember, mint Japánban. Kevés japán játék van, ami nyugaton megy jobban és nem otthon. A hír szövege is említi, hogy eddig mindig fordítva volt. A Yakuza meg alapból eléggé hányatott sorsú nyugaton. Sokat késik és akkor se reklámozzák, most is két évvel tovább kellett várni az angol kiadásra.