Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már itt van a nyakunkon a Spider-Man első kiegészítője, lévén október 23-án robban be közénk a The Heist névre keresztelt DLC, ami ugyebár nem kevés újdonsággal dobja fel a hálószövő aktuális kalandját. Új ellenféltípusok, küldetések és kihívások várják majd a nagyérdeműt a The Heist képében, azonban az sem elfelejtendő, hogy új pókruhák is jönnek a kiegészítéssel - szám szerint három -, amit most a PlayStation Blogon le is lepleztek.
A Scarlet Spider II suit, a Resilient Suit, és a Spider-UK suit lesz az, amivel kibővítik Peter Parker egyébkénti ruhatárát, apró érdekesség, hogy a másodikat a Marvel elismert rajzolója, maga Gabriele Dell’Otto tervezte. Míg erre a DLC-re várunk, ne feledjétek, holnap kapja meg a játék a New Game Plus opciót, így lesz oka mostanság annak is visszanéznie Manhattenbe, aki esetleg már kimaxolta a játékot.
eltohn
7 éve, 3 hónapja és 1 napjaAz első és a második nagyon dög.
brutalterror
7 éve, 3 hónapja és 1 napjaKirály ruhák!
hentes
7 éve, 3 hónapja és 1 napjaJól néznek ezek ki.
drthezeus
7 éve, 3 hónapja és 1 napjaAz első és a második elég mutatós, de a harmadik valahogy nem jön be. 🙁
warriorautobot
7 éve, 3 hónapja és 1 napjaNekem annyira nem jönnek be.