Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft bejelentette, hogy a folyamatos bővítéseknek, kipróbálási lehetőségeknek és egyebeknek köszönhetően a megjelenés óta már 15 millió játékos csatlakozott a For Honor brutális küzdelmeihez, amit egy tartalmas frissítéssel ünnepelhetünk. Bár arról nem szólt a fáma, hogy ebből az embertömegből hányan aktív játékosok, ellenben aki még a csatatereken háborúzik, az hamarosan töltheti is magának a Marching Fire DLC-t, mely egy gigantikus ingyenes frissítésként olyan újdonságokat hoz magával, mint a Wu Lin frakció által inspirált új kínai harcművészet megjelenése, a 4v4 fős Breach-, vagy a hagyományos Arcade mód.
Mindez persze csak a jéghegy csúcsa, ha pontosabban is megismerkednél a Marching Fire tartalmával, hovatovább mozgás közben szintén megtekintenéd az újdonságokat, akkor vess egy pillantást az alábbi kedvcsinálóra. A bővítmény a tervek szerint október 16-án érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is.
eltohn
7 éve, 3 hónapja és 1 heteRohadtul sokáig kitart ez a játék, nem számítottam erre! 😮
fighterlaci
7 éve, 3 hónapja és 1 heteArra számítottam hogy nagyon gyorsan meghal ez a game. Tévedtem. 🙂 A végén még visszalépek és tolom én is tovább. 😄
direktor
7 éve, 3 hónapja és 1 heteSzép. Durván tolják!
drthezeus
7 éve, 3 hónapja és 1 heteMegjelenéskor én is arra fogadtam volna, hogy hamar el is tűnik a süllyesztőben (azért ha az emlékezetem nem csal, elég durva hibák voltak vele anno), de le a kalappal a fejlesztők előtt, hogy végül idáig jutottak. 😄