Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A jelek szerint nem jó kedvükben, hanem valamiféle technikai malőr miatt nem támogatja a Call of Duty: Black Ops 4-ben megtalálható battle royale mód a 100 fős összecsapásokat, a Blackout mókát ugyanis korábban 80 főre korlátozták a fejlesztők. A hírek szerint ez a felállás a végleges változatban is megmaradna, de úgy tűnik, hogy a Treyarch azért próbálkozik, pár egészen biztató jel alapján ugyanis még nem tettek le arról, hogy megnöveljék a játékosok számát.
Olyannyira nem, hogy a tegnap este véget ért első nyilvános béta utolsó néhány órájában a résztvevők azt tapasztalták, hogy a korábbi 80 helyett váratlanul 100 fősre ugrott a Blackout játékosszámának limitje, amivel a készítők talán azt próbálgatták, hogy mi lenne, ha…
A beszámolók szerint egyébiránt a Blackout ugyanolyan jól működött 100 fővel is, szóval még bármi lehet ebből!
muki
7 éve, 4 hónapja és 20 órájaHát illene neki ha már fizetős 😄
tommy
7 éve, 4 hónapja és 20 órájaMivel az Xbox is benne van a képletben, így azért erre nem vennék mérget. xD
drift3r91
7 éve, 4 hónapja és 20 órájaIsten volt solo duo win hegyeket arattam, nagyon rám szabták ezt a BR-t. ÉS kb shanok 3ada ez a map szal végre egy jó pályát kaptunk bár van benne ami nem testszik. Ami viszont PC-seknek probléma az ár mellett a létszám, ugyebár minden codos tduja hogy ez egy drága játék drága gépekhez. Nekem i7 8szálat 70%ba hajtotta 1060 al lowon med texturával volt meg a 85 fps ami jó h nem laggolt nem akadt a szerver tehát mindent pöccre felvett adta a hitet stb. Viszont Pc-n 3000 játékossal nehéz lesz BR ezni. Főleg h lehet valakit csak a multi érdekel ott van még a core hardcore dolog tdm domi szal szétszedik azt a csöpp játékos bázist is. Csak BR nek kellett volna kiadni külön egy 20euros codot és jó ltt volna. Igy Pc-n felejtős.
hentes
7 éve, 4 hónapja és 17 órájaKíváncsi leszek, megjelenéskor mi lesz. Szerintem Xboxon 50 fő, a többi platformon 150. 😄
turatur
7 éve, 4 hónapja és 16 órájasrácok ne mondjatok olyanról előre véleményt amit ki se probáltátok xboxon is ment tegnap este a 100 fő és nem volt gond, én is játszottam vele boxon úgy mondom