Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár az elmúlt néhány hónapban úgy tűnt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság komolyan hajlik arra, hogy az esport is megjelenjen az olimpiai játékokon, azonban a szervezet most nyilvánvalóvá tette mindenki számára, hogy szó sem lehet ilyesmiről. Thomas Bach beszámolója szerint ugyanis nem tudnak betenni az olimpiai programba olyan dolgokat, melyek az erőszakot vagy a diszkriminációt népszerűsítik, mert ezek teljesen ellentétesek az olimpiai értékekkel, ezért részükről nem elfogadhatóak.
Bach kiemelte továbbá, hogy bár jól tudják: néhány sportág alapjai a harcban gyökereznek, így például kiemelte a vívást, azonban ez civilizált keretek között történik, ha viszont valami arról szól, hogy megöljünk másokat – utalva ezzel az esportra jellemző akciójátékok némelyikére -, az szerinte szembekerül az olimpiai értékekkel.
Persze a bizottság véleménye még nem jelenti azt, hogy valamikor a jövőben nem válhat olimpiai versenyszámmá az esport, de egyelőre még nagyon vaskalapos formában közelítenek a témához a döntőbírák.
xelosz
7 éve, 4 hónapja és 1 heteElég szomorú, hogy így állnak ehhez hozzá.
némelyik úgy állhat hozzá szerintem mint nagymamám: valami van az internetben azt úgy van és veszélyes…
hellblade
7 éve, 4 hónapja és 1 heteAkkor gondolom semmilyen élő versus műfajú meccs sem lesz.. 😄 pl foci,box,vivás..
Mert részegen szotyolázva,üvöltözni egy stadionba Istennek kedves cselekedet..Pont mint finom uriemberként végignézni ahogy két ember pénzért hülyére veri egymást..wtf?
bvektor
7 éve, 4 hónapja és 1 heteElég gyenge indok.. Nem értem miért zajlik civilizáltabb keretek között a vívás minthogy pár ember ül gépek előtt és kattintgat. Az olyan esport játékokról nem is beszélve amikben semmi erőszak nincs, pl Rocket League.
Nem azt mondom, hogy feltétlen kell az olimpiára esport, szerintem elég elismert már így is, pusztán ez az indoklás abszurd számomra.
golem
7 éve, 4 hónapja és 1 heteMicsoda szar indok, te jó ég. 😄
marco
7 éve, 4 hónapja és 1 heteEgyetértek azzal hogy az esport nem sport, így olimpiára sem való (a sakk sem az pl 😄, amin szintén le vagyok döbbenve hogy mit keres ott), de ez a magyarázat rohadtul sántít. Lehetne akkor azt mondani hogy olyan játékok nem kerülhetnek bele, amiben a cél valakinek a megölése, de pl a focijátékok simán bent lehetnének.
rdave
7 éve, 4 hónapja és 1 heteAzért a vívás a legkevésbé erőszakos dolgok egyike. 😄 Úgy be vannak öltöztetve, mint a robotember és nem igazi kardjaik vannak. Emberünk nyilván a COD-ot és hasonló háborús játékokat ismeri látomásból, ezért ítéli el. Majd lesz aki ellenkező véleményen van, nem kell félni. Ráadásul az Asian Games sportesemény idén már bemutatkozott e-sport részleggel, jövőre meg már érmeket is szerezhetnek. Egy kiváló lehetőség, hogy az Olimpia vezetősége lássa milyen. Másfelől viszont nem biztos, hogy számít az olimpia. Ha a cégek összefognának már rég lehetne egy brand világszinten közvetítve, csak hát mindenki megtartja a maga kis eseményét helyette.
warriorautobot
7 éve, 4 hónapja és 1 hetePedig eddig olyan játékos esetében még hajlott a bevezetésre amiben nincs erőszak (Rocket League).
Viszont akkor ezt is elvetették, hát ez van. Annyira nem vág padlóhoz ez a hír. 🙂
ronalddo
7 éve, 4 hónapja és 1 heteIstenem de szar ez a duma. Annyira konzervatívak ezek is hogy az elképesztő. Csatlakozom azokhoz akik szerint az esportnak semmi köze a valódi sporthoz, de akkor is, ez a duma…
totyak
7 éve, 4 hónapja és 1 heteHála az égnek, hogy nem engedik. Az indok kicsit sem érdekel, lényeg, hogy nem nyomják be a játékot a valódi sportok közé. Milyen lenne már, hogy valakinek ugyanolyan aranyérem lóg a nyakában videojátékért, mint annak, aki 4 évig keményen edzett minden nap akármelyik normál sportágban. A világ szégyene lenne. alapítsanak maguknak egy saját versenysorozatot, ott olyan szabályokkal dolgoznának, ahogy akarnak.