Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a Bossa Studios nevét eddig leginkább komplett őrültségekkel tudtuk azonosítani, azonban a most felkarolt legújabb projektjük egy nagyon határozott lépés a komolyabb hangvételű projektek irányába. Ők gondozzák ugyanis majd a Brave Plan első játékát, mely The Bradwell Conspiracy címmel készül, és olyan fejlesztők dolgoznak rajta, akik korábban a Fable, a Batman és a Tomb Raider sorozatok egyes epizódjaival szereztek nevet maguknak.
A játék a közeli jövőben, 2026-ban játszódik majd, főhősünk pedig egy hatalmas robbanást követően egy különleges létesítményben ébred fel, aki nem sokkal később egy másik túlélőbe botlik, csakhogy az a bizonyos másik ember egy lezárt ajtó mögé szorult.
A páros csakhamar rájön arra, hogy ha ki akarnak szabadulni a létesítményből, akkor össze kell dolgozniuk, de kommunikációjuk csak egy Bradwell AR okosszemüveg segítségével valósulhat meg, ami nemcsak nehezíti, de érdekesebbé is teszi az élményt. Megjelenik PC-re és konzolokra!
hentes
7 éve, 4 hónapja és 2 heteNem sokat mutattak meg belőle. 😄
warriorautobot
7 éve, 4 hónapja és 2 heteÉrdekes, eddig oké.