Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A H1Z1-ből kivonatolt túlélős móka, a Just Survive októberben bezárja kapuit, mindenféle játékbeli tranzakciót kivettek a játékból, és ahogyan az már egy jó ideje várható volt, mindenféle támogatást megszüntetnek a stuff kapcsán. Anno a H1Z1 két külön részre szakadt, a H1Z1: Just Survive-ra és a H1Z1: King of the Hillre, majd előbbi szimplán Just Surviveként folytatta, utóbbi pedig megtartotta a játék eredeti nevét, amit ma H1Z1-ként ismerünk, azonban a technikai hibák és a kevés játékos miatt le kell lőniük a cuccot, erre pedig egészen konkrétan október 24-én kerül sor.
Már a DayZ is megszorongatta korábban a nyílt világú zombis túlélősdit, ráadásul a H1Z1 is küszködik, mivel a battle royale játékok hajnalán szinte vért kell izzadnia a Daybreak Games csapatának, hogy a felszínen tartsa legalább ezt az aspektusát a játéknak, szerencsére a PlayStation 4-es kiadásban megtalálták a számításaikat.
ronalddo
7 éve, 4 hónapja és 3 heteAz a csoda hogy eddig működött.
fighterlaci
7 éve, 4 hónapja és 3 heteEgy örök túlélő a H1Z1, ez teljesen normális hogy kuka lesz mellette.
direktor
7 éve, 4 hónapja és 3 heteHát minek menjen ha már más játékban nyújtják ugyanazt?
patrik94
7 éve, 4 hónapja és 3 heteMilyen fura ezt olvasni pedig most él legjobban ez a stílus.
warriorautobot
7 éve, 4 hónapja és 3 heteMost már a népszerűbb ilyen játékok mögött nem sok marad életben.