Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tegnap elrajtolt a No Man's Sky talán eddigi legnagyobb volumenű frissítése, a NEXT névre keresztelt patch, mely magával hozta a régóta áhított többjátékos mókát, és egy sor olyan újdonságot, amire még az egyszeri játékos is felkapta a fejét. Az emberek pedig meghálálták a Hello Games munkáját, ugyanis konkrétan megtízszereződött a játékosszám, mely Steamen elérte a 40 ezres számot is a tegnapi nap folyamán, ezzel új rekordot állítva ebben a tekintetben. Bár az induláskor elért játékosszámot még nem produkálja a játék, hiszen a megjelenés napján több, mint 200 ezer ember vetette bele magát az élménybe.
A különbség a két eredmény között, hogy most nincsenek negatív visszhangok, az emberek elégedettek, mondhatni elérte végre a No Man’s Sky azt az állapotot, amit anno Sean Murrayék eredetileg beharangoztak, és a hab a tortán, hogy a játék bővítése ezzel még messze nem ért véget, hiszen ahogy nyilatkozták a fejlesztők, mostantól hetente jön új kontent a stuffba.
kpal
7 éve, 5 hónapja és 3 heteIlyen minőségben újra sokan lesznek .
golem
7 éve, 5 hónapja és 3 heteEz még mindig gyér az eredeti játékosszámot tekintve, de érezhető fejlődés.
fighterlaci
7 éve, 5 hónapja és 3 heteMost kéne valami filléres akciót hirdetni rá, egyből kétmillióra nőne a szám.
warriorautobot
7 éve, 5 hónapja és 3 heteLehet ha ennyit vártak volna vele akkor jobb értékeléseket kaptak volna!
rdave
7 éve, 5 hónapja és 3 heteTegnap este elkezdtem, eddig 4-4,5 órát játszottam. Nem próbáltam korábban, de most teljesen f.sza játék. 😄 Multi is gördülékeny, gond nélkül tudtam becsatlakozni haverhoz, meg a mentésem ugyanúgy folytathattam egyedül is.