Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár az Alan Wake és a Quantum Break is megosztó játékoknak bizonyultak - főleg az utóbbi -, a Remedy szívesen elkészítené ezeknek a folytatását, azonban elmondásuk alapján ez nem rajtuk múlik. Az említett fejlesztőcsapat vezérigazgatója, Tero Virtala nyilatkozata alapján kiderült, hogy mindkét cím jogai a Microsoftnál vannak, így igazából ők döntik el, hogy mi legyen ezeknek a játékoknak a sorsa, bár őket ismerve nem valószínű, hogy befektetnek egy exkluzív stuffba.
Érdekes, hogy pár hónapja a Remedy csapatából pár hónapja nyilatkozott egy fejlesztő, aki büszkén kiemelte, hogy az Alan Wake jogai náluk vannak, éppen ezért kicsit ellentmondásos Virtala nyilatkozata. Elképzelhető, hogy a jogok egy része náluk, a többi pedig a Microsoftnál vannak, igazából nem is lényeges, csak készülne el egy Alan Wake folytatás, mi már boldogak lennénk!
petrovicsz
7 éve, 6 hónapja és 3 napjaValamelyik fél kamuzik.
http😕/www.www.gamechannel.hu/cikk/hirblock/a-microsoft-nem-all-az-alan-wake-2-utjaba
ronalddo
7 éve, 6 hónapja és 3 napjaElsőt imádtam, nem is egyszer végigjátszottam. Jó lenne nem ücsörögni ilyen címeken.
golem
7 éve, 6 hónapja és 3 napjaAkkor ezeknek kalap kabát.
warriorautobot
7 éve, 6 hónapja és 3 napjaNekem is ugyan ez a cikk jutott eszembe.
Valaki nagyon kummant hogy ne kelljen megcsinálni vagy nem lát benne nagy előrelépést.