Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony Japánban máris a boltok polcaira küldte legújabb PS4 modelljét, mely az eddig ismert CUH-2100-as helyett CUH-2200-ra módosítja a modellszámot, ezzel jelezve, hogy ha csak hajszállal is, de változott egy kicsit a masina. Az új modell rögtön háromféle változatban kapható, ezáltal az 500GB-os és az 1GB-os Jet Black verziók mellett egy 1TB-os Glacier White változatban, a hardveres revízió kapcsán pedig érdekesség, hogy sem az ár, sem a súly, sem a méretek, sem az erőforrások, ebből kifolyólag pedig az árak sem változtak.
Az új modellszám tehát lényegében csak egy formális módosítás, ami a belső hardverek minimális átdolgozását jelenti, méghozzá a gyártási költségek csökkentéséhez kapcsolódóan. A jelentős revíziókat ugyanis a Sony mindig a modellszámok első számjegyének módosításával jelzi, most azonban „csak” a második módosult, ami így nagy valószínűséggel egy stabilabban működő és megbízható gépet jelöl.
golem
7 éve, 6 hónapja és 1 heteGondolom, ebből a vásárlók tulajdonképpen semmit nem vesznek észre.
hentes
7 éve, 6 hónapja és 1 heteEzeket egyébként ilyenkor világszinten elkezdik árusítani vagy csak Japánban lesz kapható? 😮
petrovicsz
7 éve, 6 hónapja és 1 heteKészülődik lassan az a PS5… 🙂
warriorautobot
7 éve, 6 hónapja és 1 heteNekem szerencsére már van egy úgyhogy nem kell vennem, remélhetőleg.