Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a Sea of Thieves startja egyáltalán nem nevezhető rózsásnak, a Rare igyekszik mindent megtenni, hogy megtöltse tartalommal az egyébként igen sok potenciállal bíró játékot. A fejlesztők beszéltek a Sea of Thieves-el kapcsolatos terveik kapcsán, miszerint idén még három nagyobb frissítés várható a már megjelent The Hungering Deep, és a júliusban érkező Cursed Sails-en kívül. Elmondásuk alapján új játékmechanikák fognak érkezni, és igyekeznek a már meglévő területeket kicsit feldobni.
Továbbá megosztották a fejlesztők, hogy most már még többen dolgoznak a játékon, mint a Sea of Thieves megjelenésekor, és a Rare teljes mértékben kiáll a stuff mellett, nem fogják elsüllyedni hagyni. Láttunk már rá példát, hogy egy rosszul startoló játékot idővel kellőképpen megtömtek tartalommal, reméljük, hogy hamarosan a Rare kalózkodós mókája is egy kész játék érzetét kelti.
petrovicsz
7 éve, 6 hónapja és 2 heteA remény hal meg utoljára. Egy fejlesztő számára is. 😄
ronalddo
7 éve, 6 hónapja és 2 heteAnnyira túlhájpolták, ráadásul olyan unalmas anyagokkal, hogy ez az egész borítékolható volt.
tommy
7 éve, 6 hónapja és 2 heteKb ezt a fogadtatást vártam. Csak Xboxra kiadni valamit amúgy is öngyilkosság.
hellblade
7 éve, 6 hónapja és 2 heteEzért már megéri xbox one x et venni! 😄 😄