Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ys Net hivatalosan is bejelentette, hogy milyen számítógépre lesz szükségünk ahhoz, hogy futtatni tudjuk majd a Shenmue III-at, lévén bár a játék egyelőre nem rendelkezik pontos megjelenési dátummal, ellenben már lassacskán célegyenesbe ér. Ennek köszönhetően kiderült, hogy ha csak el akarjuk indítani a programot, de nem célunk maximális szépségében futtatni, akkor egy közepesen erős gép is bőven megteszi majd hozzá, hiszen egy négymagos processzor és 4GB RAM is elég lesz az indításhoz, egyedül a merevlemezt kell egy kicsit alaposabban kitakarítanunk.
A Shenmue III telepítéséhez ugyanis legalább 100GB szabad helyre lesz szükségünk, ami nem páratlan a PC-s játékok világában, de nem gondoltuk volna, hogy ennek a klasszikusnak az aktuális epizódja is betör ebbe az elit ligába.
Shenmue III minimum gépigény:
OS: Windows 7, 8, 10 64-bit
Processzor: Intel Core i5-4460 (3.40 GHz)
Memória: 4 GB RAM
Grafikus kártya: Nvidia GeForce GTX 650
DirectX: 11
HDD: 100 GB
direktor
7 éve, 6 hónapja és 3 hete100 giga bakker! 😮 Ez is! 😮
golem
7 éve, 6 hónapja és 3 heteÉrtem én hogy kell a hely a nagyfelbontású cuccoknak, de régen ez úgy működött hogy csak az települt fel, ami kellett. Nagyjából 25-30 gigából meg is lehet ezt oldani.
hellblade
7 éve, 6 hónapja és 3 heteAhhoz képest h nem túl szép,simán előző generációs grafikája van..ahhoz képest sok.. 2018 ban elég érdekesek ezek az arc animációk.. 🙂
imperator
7 éve, 6 hónapja és 3 heteAmi megnöveli a helyigényt az a hd/4k textúra, meg az 50féle szinkron, mindenféle hanganyag, bár nem úgy néz ki ez a játék mint amelyik bármelyikben is kimagasló lenne.
fighterlaci
7 éve, 6 hónapja és 3 heteNekem is pont ez jutott eszembe! 😄 Hogy oké hogy benne vannak, de hol? 😄
warriorautobot
7 éve, 6 hónapja és 3 heteA háttértáron kívül nem olyan vészes.
rdave
7 éve, 6 hónapja és 3 heteA textúrák egyáltalán nem csúnyák. Ez egy kickstarter projekt, nem valami Ubisoft, hogy marketing zsenik rakják össze az anyagokat. Amíg azok kitolnak egy jobb grafikát E3-on, mint a végleges játék, itt pont fordítva megy. Demókat mutogatnak, amik folyamat változnak. A száj animációkról meg annyit, hogy nem minden fejlesztőnek van pénze, hogy színészekkel animáljanak. Azért ne egy Naughty Dog-ot vagy Rockstart vegyünk már alapul… Life is strange-ben is bénák voltak az arcok, mégse zavart senkit, mert jó játék. Nekem egy sz.r gépem van HD5550 DDR2-es kártyával és kétmagos AMD-vel, de emellett is van 1,5TB hely. 2018-ban nem nagy nehézség ennyit összeszedni annak, akit érdekel ez a játék. Egyedül akkor szívás, ha csak SSD-t használ valaki…
Plusz nem csak textúra és szinkron létezik, hanem videók, egyéb hangok és zenék is. FF13-at 360-ra tömöríteni kellett a DVD korlátja miatt, de PS3-on meghagyták a lehető legnagyobb minőségben a videókat, előbbi három lemezen összesen 18gb volt, utóbbi egy lemezen 40gb…