Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Monday Night Raw részeként egy újabb trailert mutatott be a 2K Games csapata a WWE 2K19-ről, ami azt a célt szolgálta, hogy megismertesse a rajongókkal az előrendelői lehetőségeket, ezáltal megtudtuk, hogy egy ismert karakterrel bővíthetjük így a sort. A WWE 2K19-ből ugyanis Rey Mysterio sem marad majd ki, ellenben a kérdéses bunyóst nem találhatjuk meg az alapkátékban, kizárólag úgy juthatunk ugyanis hozzá, ha előrendeljük a virtuális pankrációt.
Mysterio visszatérése egyébiránt részben meglepetés, hiszen utoljára a WWE 2K15-ben láthattuk, az utóbbi három részt tehát kihagyta, de most újra átvehetjük az irányítást őrült jelleme felett. Erre azonban várni kell még egy kicsit, a WWE 2K19 ugyanis október 9-én érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.
petrovicsz
7 éve, 6 hónapja és 3 heteSzép gyerek az is. 😄
ronalddo
7 éve, 6 hónapja és 3 heteHihetetlen hogy ezt a játékot megéri fejleszteni! 😄