Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sajnos a játékiparban is sok az olyan munkakapcsolat, mely később per formájában csúcsosodik ki, most éppenséggel a Telltale egykori igazgatója, Kevin Bruner perelte be a stúdiót. A Telltale korábbi igazgatója, Kevin Bruner körülbelül egy évvel ezelőtt került el a cégtől, most pedig eljutott odáig, hogy beperelje a stúdiót amiért nehéz pénzügyi helyzetbe hozták őt. Bruner el akarta adni az értékpapírjainak egy részét, állítása szerint viszont a Telltale elvágta az úriember minden lehetőségét ezzel kapcsolatban.
A Telltale tagadja a vádakat, viszont a bíróság úgy döntött, hogy tüzetesebben átnézik az esetet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Kevin Bruner egy sokak szemében roppant antipatikus ember volt, sokszor vasszigorral kezelte alkalmazottjait, rendszeresen megfélemlítve őket. Kérdéses még, hogy mennyi idő az ügy kivizsgálása, remélhetőleg minél előbb kiderül az igazság.
rdave
7 éve, 7 hónapja és 4 napjaAnnak a pártjára állok, aki beismeri, hogy a cég technikai tudása egy rakat sz.r és újra kell szervezni. Engem nem érdekel, ha nem gyönyörű a játékuk, de leesik 20FPS-re konzolokon, amikor semmi se történik? A Tales from the Borderlands okés, de a Batman…
ronalddo
7 éve, 7 hónapja és 4 napjaArra azért kíváncsi leszek, hogy a bíróság hogy foglal állást ebben:
„el akarta adni az értékpapírjainak egy részét, állítása szerint viszont a Telltale elvágta az úriember minden lehetőségét”
Ezt azért bizonyítani nem lesz egyszerű, mint ahogy megcáfolni sem.
direktor
7 éve, 7 hónapja és 4 napjaEnnyire szarban lenne a Telltale? 😮 Vagy mi a baja azzal hogy nem tudja eladni a részvényeit?