Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a Diablo III annak idején nagy sikert aratott konzolon, sőt az Overwatch is rögtön megjelent PS4-re és Xbox One-ra, a Blizzard azonban továbbra sem akar sokkal közelebbi kapcsolatba kerülni a játékgépekkel. Minderről Daniel Stahl, a World of Warcraft producere és Matt Villers, a Heroes of the Storm vezető dizájnere biztosította a Dualshockers munkatársait az idei PAX expó alkalmából, ahol mindketten elárulták, hogy még csak tervben sincs a két játék konzolos változata.
Daniel Stahl szerint a World of Warcraft például kifejezetten PC-khez készült, tehát olyan jelentős változásokat kellene véghez vinniük egy konzolos változathoz, hogy a végeredmény teljesen más lenne, mint amit eredetileg megálmodtak, így nem is gondolkoznak ilyesmiken.
Hasonló kifogással élt Villers is a HOTS kapcsán, aki szerint már a kezdetektől a PC-re fókuszálnak, és nagyon sok változásra lenne szükség ahhoz, hogy a játékmenet konzolon is működhessen, tehát egyelőre semmiféle kapcsolódó tervük sincs.
santonio
7 éve, 9 hónapja és 1 heteWoWot megértem de a HOTS fura.
hellblade
7 éve, 9 hónapja és 1 heteCsak át kellene állítani az irányítást..Nem hiszem hogy ez meghaladná a képességüket..Bár azt sem hiszem hogy a Sony szívesen látná ps4 en eredeti külsejében a Warcraft-ot..Xbox meg Casual konzol,ott szinte senkit sem érdekelne..Továbbá egyszerűen nem kell már az az esetleges több pénz a Blizzard-nak se..köszönik,de jól elvannak..Szóval ez az egész macera’ csak konzolosoknak lenne jó elsősorban..az meg nem szempont..
warriorautobot
7 éve, 9 hónapja és 1 heteVannak játékok amiket tényleg nem lehet konzolra ültetni.
Szerintem a WoW az ilyen. 🙂
marduk
7 éve, 9 hónapja és 1 heteAzért ez nem ilyen egyszerű. Az irányítás csak egy dolog, de a játék motorja a fő probléma általában, ami miatt a PC -> konzol , konzol -> PC portolások nehézkesek. Manapság kevésbé, de pont a WoW és a HotS két olyan játék, ami régebbi generációs motort használ, pontosabban a HotS még a StarCraft 2 motorját használja.
Igazából általában pont nem az irányítással van baj játékok portolásánál, hanem inkább azzal, hogy egy bizonyos konzolra készült cím az adott hardvernek megfelelően készült el, és a konzolos hardver általában különbözik a PC-s hardverektől, és PC-s játékok is az adott hardvereknek megfelelően készülnek, amik ugye különböznek a konzolos hardverektől. Még a rendszerük is teljesen más, habár az új generációs konzolok rendszere valamennyire átfed a PC-s rendszerekkel.
rdave
7 éve, 9 hónapja és 1 heteAzért túlságosan ne segíts nekik kifogást találni. Jól tudja ez a cég, hogy alacsony gépigényű játékot nem olyan nagyon muszáj portolni, mert általában tartanak a konzolosok is egy bénább gépet. A HOTS és SC2 alatti motor meg a Havok, ami mindig is multiplatform volt. Ez egyszerű üzleti döntés, nincs értelme lefejleszteni és fenntartani még egy-két platformon. A wow-ot még el lehet hitetni, hogy régi és nem akarnak vele tökölni, de a HOTS fejlesztése előtt/közben senkinek nem ugrott be, hogy hoppá, mi lenne, ha konzolt is megcéloznánk? Főleg, hogy közben még kiadtak egy Diablo 3-at is igen sok helyre. Az üzleti döntéseiket támasztják alá utólagos félremagyarázásokkal.
marduk
7 éve, 9 hónapja és 1 heteÉn sem mondtam, hogy lehetetlen, de ahogy te is írtad ez inkább üzleti döntést, mert valószínűleg nem hozna annyi pénzt, amennyit a portolással el kellene tökölni.
A HotS-nak azért van gépigénye, de az alapvetően nem működnek konzolra, mert szerintem a MOBA továbbra is kifejezetten PC-re kitalált műfaj. A WoW meg olyan régi generációs, hogy egy olcsóbb gépen, ahogy te is mondtad, fut, tehát teljesen felesleges PS4-re átrakni.
Lehet, hogy félrebeszélnek, de te laikusként hogy fogadnák, ha a valós indokokat az orrod alá tolják? 😄 Csak az igazságot ferdítik el egy picit, hogy könnyebben emészthető legyen.
totyak
7 éve, 9 hónapja és 1 heteDe, ha tervben lennének, akkor is azt mondanák, hogy nincsenek tervben.
hellblade
7 éve, 9 hónapja és 1 heteNem felesleges lenne,hanem:Konzolos verzió.