Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sergey Galyonkin, a SteamSpy munkatársa az idei GDC expón jelentette be, hogy milyen elképesztő nagy sikert tudott elérni 2017-ben a Steam, a digitális disztribúció 2016-hoz mérten ugyanis 800 millió dollárral tudta növelni bevételeit. A tavalyi esztendő ugyanis ezen a téren minden eddiginél sikeresebb volt, hiszen a Valve digitális disztribúciója több mint 4,3 milliárd dolláros bevételt termelt - így kiszámolható, hogy 2016-ban 3,5 milliárdot -, amivel kapcsolatban van egy másik érdekesség is.
Ez pedig nem más, minthogy bár több mint 21 ezer videojáték vásárolható meg ma már a Steam rendszerén keresztül, azonban ennek a hihetetlen összegnek csaknem a felét, tehát mintegy 2 milliárd dollárt mindössze 100 videojáték hozta össze a Valve számára.
Bár a megjelenéseket külön-külön nem emelték ki, azonban azt megtudtuk, hogy a legtöbb pénzt a PUBG generálta, a játék ugyanis 28 millió felhasználót és 600 millió dollárt hozott.
A második helyre a Counter-Strike: Global Offensive került 12 millióval, míg a dobogó harmadik fokára a GTA V 83 millió dollárral.
ronalddo
7 éve, 9 hónapja és 3 heteBaaaaazdmeeeeeeeeeg!!!!!! 😮😮😮😮😮
patrik94
7 éve, 9 hónapja és 3 heteFelfoghatatlan összeg! 😮
fighterlaci
7 éve, 9 hónapja és 3 heteEbből mondjuk nyereség is maradhatott azért szépen. Nem véletlenül vannak ezek ellustulva… 😖
muki
7 éve, 9 hónapja és 3 heteAz úgy elég masszív lóvé! 😮
1000feri
7 éve, 9 hónapja és 3 heteBrutális!! Ugyebár a PC-s játékokban már nincs pénz 😄
mordorer
7 éve, 9 hónapja és 3 heteOMG, ha nekik ennyi jött be, mennyi lehet a teljes PC piacban? 😮
marco
7 éve, 9 hónapja és 3 hete2017-ben 32.3 milliárd dollár volt a totál PC-s eladás. Ez egyébként 28%-os növekedés 2016-hoz képest.
totyak
7 éve, 9 hónapja és 3 heteBeszarás ez a PUBG. A fene sem gondolta, hogy egy ilyen játék ennyire népszerű és pénzt termelő lesz.
warriorautobot
7 éve, 9 hónapja és 3 heteSzép teljesítmény, pedig mostanában a nagy leárazások alatt alig találtam valami jó játékot.
tuttu13
7 éve, 9 hónapja és 3 heteNah és ezek nem akarnak csinálni nekünk egy HL3-at!!! Szégyelljék magukat! 😄