Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft bejelentette, hogy természetesen idén is nagy előadást terveznek az E3-ra, hogy bemutassák rajongóiknak legújabb terveiket a jövőben érkező videojátékok és esetleges hardveres újdonságok kapcsán, sőt már azt is tudjuk, hogy erre mikor kerül sor. A redmondi óriás ugyanis pontos időponttal együtt hozta nyilvánosságra a fentieket, aminek köszönhetően megtudtuk, hogy az E3 2018 során ők június 10-én, azaz vasárnap este 10 órakor tartják majd konferenciájukat, mely szokásosan másfél-két órán át tarthat, és a Microsoft Theater-ben várja a látogatókat.
A Microsoft szerint az idei E3-as konferenciájuk más lesz, mint az eddigiek, de hogy ez pontosan mit jelent, arra nem derült még fény, ellenben reméljük idén már tényleg összeszedik magukat a redmondiak.
marco
7 éve, 10 hónapja és 1 heteXbox One XY.
muki
7 éve, 10 hónapja és 1 heteEnnek még az összefoglalóját sem fogom elolvasni. Minek. 😄
hellblade
7 éve, 10 hónapja és 1 heteTalán egy új Halo,Forza,GOW?
Na,vajon mi lehet? 😄 Xbox one xs? 😄
Egyszerűbb lenne ha eladnák a Sonynak ezt a 3 címet,és bezárnák a bazárt! 🙂
patrik94
7 éve, 10 hónapja és 1 heteBiztos rengeteg exkluzív címet jelentenek be xD
totyak
7 éve, 10 hónapja és 1 heteMessze van még, úgy sem lesz érdekes és a Sony megint robbantani fog. Ennyike…
warriorautobot
7 éve, 10 hónapja és 1 heteÚgy se fogom nézni!
Elég a kövi napi összefoglaló. 😄