A pletykát Marcus Sellars robbantotta ki, aki az imént elhangzottakat feketén-fehéren leírta a Twitteren, és bár emberünk nem egy túlontúl megbízható forrás, ellenben többször is kaptunk már tőle a múltban olyan szóbeszédeket, melyek később igaznak bizonyultak.

Hogy egy kicsit továbbmenjünk a szivárgás kapcsán, felhívnánk a figyelmeteket két érdekességre azon túl, hogy a generációváltás már tényleg időszerű!

Az egyik, hogy Marcus szerint már a külsős csapatoknál vannak a dev kitek, ami azt jelenti, hogy a Sony belsős brigádjai talán már tavaly óta ismerkednek az új hardverrel – lévén nekik elsőbbségük van -, mely a végső specifikáció tekintetében ugyan rengeteget változhat, de az alapok már ilyenkor beton biztosak.

A másik érdekesség pedig, hogy ha a pletyka igaz, akkor nem kizárt, hogy már jövőre felkerülhetnének a boltok polcaira az új konzolok, de legkésőbb 2020-ban már szinte biztosra vehetjük a PlayStation 5 érkezését, hiszen arra már hetedik éve lenne forgalomban a PS4.