Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard bejelentette, hogy a hétvégén lezajlott az Overwatch League első fordulója, amit egy izgalmas döntőmérkőzés keretein belül a London Spitfire csapata nyert meg 3-2-re a New York Excelsior csapatával szemben. A Los Angeles-i Blizzard Arenában megrendezett esportos megmérettetésen a két csapat mellett az első három közé a Houston Outlaws került még be, de ők csak a bronzérmet tudták megszerezni, miután kikaptak a dobogó első és második helyezettjétől, akik közül előbbiek 100 ezer dolláros, utóbbiak pedig 25 ezer dolláros bónuszt vihettek haza.
A csapatok most egy rövid szünet során friss erőt és lendületet gyűjtenek, hogy február 21-én kezdetét vehesse az Overwatch League második fordulója, ahol kíváncsian várjuk a csapatok által elért újabb eredményeket.
rdave
7 éve, 11 hónapja és 1 heteDe ezek is mind ázsiaiak. 😄 (szerk.: Megnéztem, mind koreai. XD „London” 😄 )
vidoros
7 éve, 11 hónapja és 1 heteMár nekik is van Esport rendezvényük? 😮
patrik94
7 éve, 11 hónapja és 1 heteBlizzard aréna bakker! 😮
totyak
7 éve, 11 hónapja és 1 heteLondon Spitfire, aztán mind Ázsiából jött. Lehet, hogy mind Angliában él és állampolgár is, nem kerestem utána, mindenesetre furcsa a dolog.
rdave
7 éve, 11 hónapja és 1 heteÉn néztem, mind koreai állampolgár, de még a ceo sem angol, hanem amerikai. Gondolom londoni támogató (vagy székhely miatt) lehet mögöttük és neki mindegy ki honnan jött, csak legyen eredmény.
ipet
7 éve, 11 hónapja és 1 heteMicsoda férfiak, igazi példaképek 😄
warriorautobot
7 éve, 11 hónapja és 1 heteElég fura hogy kb. az összes csapat ázsiai játékosokkal van tele. 😄