Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Elképesztő sikert arat a rajongók között a Monster Hunter World, a Capcom ugyanis egy hivatalos közleményben tudatta a világgal, hogy szörnyvadász alkotásukból világszerte már 6 millió példányt küldtek a boltok polcaira. Ez nem meglepő annak fényében, hogy már a megjelenés utáni harmadik napon 5 millión állt a számláló, de úgy tűnik, hogy a játék nem sokat veszített a lendületéből, lévén a dobozos és a digitális kiadásokkal együtt a Monster Hunter World számlálója jelenleg 6 milliónál áll.
A Capcom szerint ez azt jelenti számukra, hogy minden idők leggyorsabban fogyó Monster Hunter-játékáról beszélhetünk, ami ráadásul egyelőre még csak konzolokon rajtolt el, a PC-s változatok ugyanis valamikor ősszel érkeznek.
vidoros
7 éve, 11 hónapja és 1 heteHát ez tényleg rohadt jól fogy! 🙂 Jól sikerült, meg is hálálják a népek.
bekecs
7 éve, 11 hónapja és 1 heteAz nem gyenge eredmény! 😮
totyak
7 éve, 11 hónapja és 1 heteMindig azt mondom ilyenkor, hogy ami jó, azt meg is veszik.