Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem sikerült túl hosszú életűre az Epic Games által fejlesztett Paragon pályafutása, hiszen hiába robbant be a játék a köztudatba 2016-ban egy teljesen egyedi MOBA-ként, a stúdió nagy ívben tett a játékosok kéréseire és az új tartalmakra is. Ebben a stílusban pedig ez óriási hiba, és ezt most az Epic Games is belátta, akik egy hivatalos közleményben bejelentették, hogy 2018. április 26-tól lakatot tesznek a Paragon szervereire, noha ezt a döntést elmondásuk szerint nagyon nehéz szívvel hozták meg, rengeteg megfontolás és sok-sok belső vita után jutottak erre az elhatározásra.
Az Epic Games szerint ma már belátják, hogy nem sikerült maradéktalanul végrehajtaniuk azt, amit anno a Paragon zászlaja alatt megígértek , és bár így is egy elég lojális közösség alakult ki, ez azonban kevés volt ahhoz, hogy a játék PC-n és PS4-en is fennmaradhasson.
A készítők egyébiránt teljes visszatérítést ígértek minden egyes játékos számára, amiről a regisztrációkor megadott elérhetőségeken értesítik majd az érintetteket.
marduk
7 éve, 11 hónapja és 3 heteHát valóban szomorú, hogy ez történt, és korrektül járnak el legalább, de szerintem ha jobban marketingelik a játékot, akkor fennmarad vagy teret adnak egyéni szerverbérlőknek.
Mindenesetre szerintem ez is fennmarad kalózverzióként, mint a legtöbb más online játék, amelyet végül lekapcsoltak.
mordorer
7 éve, 11 hónapja és 3 heteMegérdemlik hogy belebuktak. Legközelebb SOKKAL jobban odafigyelnek majd a játékosokra.
zender
7 éve, 11 hónapja és 3 heteHát ez szopás. 😄
rdave
7 éve, 11 hónapja és 3 heteKár érte, ebben van egy kpop idol, mint játszható hős. 😄😄
kylx
7 éve, 11 hónapja és 3 hetetöbbször próbáltam nagy szünetekkel, szinte alig volt változás.
totyak
7 éve, 11 hónapja és 3 heteLegalább a játékosok nem buknak rajta, ez korrekt.
vape
7 éve, 11 hónapja és 3 heteVárható volt, vergődtek már az indulás pillanatától.
bekecs
7 éve, 11 hónapja és 3 heteRIP. Kár érte, kiváló ügynök volt.
miertkellettaregbevezetes
7 éve, 11 hónapja és 3 hete1-el kevesebb most jöhet a többi …
warriorautobot
7 éve, 11 hónapja és 3 heteHát ez van, nem ők az első játék ami megakadt.
Jön majd hasonló később ami talán népszerű lesz.