A bolthálózat szóvivője szerint nem értik, hogy miért kellene tovább foglalkozniuk olyan konzol értékesítésével, ami nulla nyereséget termel és csak kiadással jár, pláne azt követően, hogy a Microsoft kizárólag a szoftver értékesítésektől várt nyereséget.
A Gameware szerint, ha a Microsoft egyedül szeretne üzletet csinálni magának, akkor egyedül kell elvégeznie a munkát is, amit arra értett a kereskedő, hogy nem fogják forgalmazni a konzolokat, ha senki sem vesz hozzá játékot, lévén az Xbox Game Pass újítása után már a frissen megjelenő exkluzívokat sem fogják megvenni a rajongók.
Ha valaki azt hiszi, hogy egy aprócska osztrák bolt nem zavar sok vizet, akkor elmondanánk, hogy az innsbrucki vállalat az egyik legnagyobb az országban, 1989 óta működnek és nagyjából 375 ezer ügyfelet szolgálnak ki, sokan pedig már most arról beszélnek, hogy lépésük dominó effektust indíthat el a piacon.
xelosz
7 éve, 11 hónapja és 3 hetena az durva 😄
kinyírják a saját konzoljukat végleg xd
eddig is haldoklott mondjuk 😄
hellblade
7 éve, 11 hónapja és 3 heteValamivel indokolniuk kellett.. 😄
Gyakorlatilag jelenleg 3 kihagyható címről beszélünk.
Talán érkezik még egy Forza,Halo,Gears valamikor..
A mostani 3 hoz hasonlatos csipp csupp címek között..
Eddig sem jelentette azt hogy ami nem ps4 exkluzív,az megjelenik Xboxra is..
Ha valami single player kaland,rpg az necces hogy kijön xboxra is.Ebből kifolyólag mikor One-om volt,alig találtam játékot a boltban,régi 360 as címekkel játszottam.
Szoktam beszélgetni az eladókkal,és eddig sem volt a kedvencük az One.Nem nagyon pörögtek a játékok..
Ez már csak hab volt a tortán..
Akkor lenne valós indok,ha érkezne rá egy rahedli nagyon komoly,új exkluzív cím! 🙂
warriorautobot
7 éve, 11 hónapja és 3 heteEzen nem is csodálkozok, mert ők is utálják.
Itt volt a vicc hogy a PlayIT-en is hogy hypolták meg minden, de vicc volt az is. 😄
ronalddo
7 éve, 11 hónapja és 3 heteHát igen, ez egy kurvára érthető lépés, és gondolom sokan fogják is követni a példáját.
muki
7 éve, 11 hónapja és 3 hetexdxdxdxdxd Vége ennek a Microsoftnak lassan.
miertkellettaregbevezetes
7 éve, 11 hónapja és 3 heteJaja hátha végre rájön ,hogy pc-n a steam-en kell erőltetni nem az okádék $torejukat
totyak
7 éve, 11 hónapja és 3 heteSzerintem kissé elhamarkodott lépés volt ez a bolttól. Azt gondolom, hogy még várniuk kellett volna kicsit, hogy miképpen alakul a Micronak ez a nagy ötlete.
reichertviktor
7 éve, 11 hónapja és 3 heteSzerintem már újabb xbox generáció nem lesz…Főtt a kávé….Nyert a Sony Ps4 Pro….