Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Azt már korábban megtudtuk, hogy decemberben a Nintendo Switch lett Amerika legjobban fogyó konzolja - a Microsoft ugyanis nem fért a bőrébe a boldogságtól a második helyével -, de most végre azt is megtudtuk, hogy hány példánnyal érték el ezt az eredményt a japánok. Az NPD aktuális beszámolójából ugyanis kiderült, hogy csak decemberben 1,5 millió Nintendo Switch került az ottani boltok polcaira, amivel együtt a masina életciklusa során egyrészt meghaladta a régióban a 4,8 milliós példányszámot, másrészt pedig a Switch az amerikai történelem leggyorsabban fogyó otthoni konzoljává vált.
Ha mindez nem lenne elég, a Nintendo a 3DS eladási miatt is büszke lehet a múlt decemberre, hiszen ebben a hónapban 750 ezer példány került a boltokba, amihez fogható eredményt 2014 óta nem tudott felvonultatni a kis handheld, a tavalyi évhez mérten pedig 27 százalékos növekedést jelent.
Ha minden egyes Nintendo konzol eladását összevonjuk decemberből, akkor azt kapjuk, hogy csak Amerikában – a NES Classic Editionnel együtt – 2,6 millió hardvert sózott el a gyártó, ami elképesztő teljesítmény.
direktor
8 éve, 18 órája és 38 perceNagyon kemény! 😮
fighterlaci
8 éve, 18 órája és 33 perceÚristen de durván tolják! 😮 Volt valami nagyon nagy kedvezmény vagy mi?
totyak
8 éve, 18 órája és 1 perceAmcsiknak arra nincs szükségük, ők (többségében) méltó fizetést kapnak a munkájukért.
mordorer
8 éve, 17 órája és 4 perceJaja. Meg nem is tétel nekik egy plusz konzol. Kell a legújabb aztán annyi.
warriorautobot
8 éve, 4 órája és 3 perceBrutális eladás, de igen, ott azért nem az a fizetés van mint nálunk.