Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sokak szerint kevés olyan ember él jelenleg a világon, aki jobban tisztában lenne a játékipar, de főként a japán színtér múltjával, jelenével és jövőjével, mint Hirokazu Hamamura, a Weekly Famitsu magazin első embere, aki a napokban érdekes nyilatkozatokat tett. A lap elnöke és főszerkesztője ugyanis a Mantan Web csapatának adott interjúban rengeteg érdekességet osztott meg a világgal a japán játékiparról, mely szerinte rendkívüli fejlődésnek indult az utóbbi években, a konzoleladások szárnyalnak, a Nintendo sikeresen visszatért, és az ott készült játékok világszerte is jól teljesítenek, amihez kapcsolódóan kiemelte a NieR: Automatát, a Nioh-t és a Persona 5-t.
Hirokazu Hamamura szerint az utóbbi évek egyik legnagyobb sikertörténete a japán játékiparban a Final Fantasy XV volt, melyből a Square Enix-re hivatkozva elmondta, hogy már 7 millió példányt küldtek belőle a boltokba, a következő nagy dobás pedig szerinte a Monster Hunter World lehet.
A japánban elképesztő népszerűségnek örvendő sorozatból szerinte ugyanis világszerte 10 millió példány mehet majd el, noha ezt több év alatt hozza csak össze a játék, hiszen úgy véli, manapság az alkotások életciklusa is megváltozott, így a premierkor eladott fizikai példányok már nem mérvadók, pláne a későbbi digitális változatok gyakran drasztikus leárazásai mellett.
golem
8 éve, 2 hete és 23 órájaValószínűleg minden oka meg is van a bizakodásra.
vape
8 éve, 2 hete és 21 órájaValószínű nem is lő vele mellé. 😄
totyak
8 éve, 2 hete és 17 órájaMerész elvárások kicsit. Szerintem annyi nem lesz meg, de nagyon jól fog fogyni.