Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglepően leült az utóbbi hetekben a Quake Champions körüli hype, de ez nem jelenti azt, hogy az id Software befejezte volna a munkát, éppen ellenkezőleg, a csapat lázasan dolgozott azon, hogy hamarosan újabb frissítést kaphassanak a rajongók. A Bethesda ugyanis bejelentette, hogy a még mindig csak Early Access-ben elérhető Quake Champions a hét második felében megkaphatja következő frissítését, melynek részeként egy új hős, egy új pálya, Ranked Play és többek között ünnepi témájú extrák is várnak majd a rajongókra.
Az új hősről megtudtuk, hogy Keel lesz az, akit a legtöbben már jól ismernek a Quake 3-ból és a Quake Live-ból, de ha mégsem, akkor mutatunk hozzá egy kedvcsinálót az alábbiakban, mással egyelőre még úgysem tudunk szolgálni nektek a frissítéshez kapcsolódóan.
ronalddo
8 éve, 1 hónapja és 5 napjaFúúúú de utálom ezt a rohangálós baromságot.
totyak
8 éve, 1 hónapja és 4 napjaVégre még valaki. Azt nem mondom, hogy utálom, de hogy számomra értelmetlen, az tuti. De van még pár ugyanilyen típusú játék.