Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Bandai Namco bejelentette, hogy már nem hagyják túl sokáig életben az Ace Combat: Infinity-t, lévén közel négy évvel a bejelentés után úgy határoztak, hogy lekapcsolják a repülős akciójáték szervereit. Erre napra pontosan 2018. március 31-én kerülhet sor, tehát addig még bátran lehet élvezni a repülés örömeit, Kazutoki Kono, a sorozat márkaigazgatója pedig elmondta, hogy nehéz szívvel hozta meg ezt a döntést, de a közelgő Ace Combat 7: Skies Unknown miatt kénytelen volt rá.
Mint kiemelte, az Ace Combat Infinity-vel az volt a célja, hogy létrehozzon egy komplett közösséget, ami bár nem ment mindig zökkenőmentesen, de a rajongók szüntelen támogatásának köszönhetően végül azért csak sikerült.
totyak
8 éve, 1 hónapja és 1 heteSajnos ez a világ rendje, az online alapú játékokat egyszer lelövik. Nyilván én sem örülnék, ha egy általam kedvelt játékkal ez történne.
tommy
8 éve, 1 hónapja és 1 heteÉrdekes hogy emellett a WOT meg a WOW is milyen jól megvan hosszú évekig.
golem
8 éve, 1 hónapja és 1 heteJó sokáig húzták azért. Gondolom már nincs játékos.