Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard bejelentette, hogy az idei BlizzCon 2017 expó részeként bemutatott legújabb Overwatch csatateret végre elérhetővé tették a PTR szervereken, így aki valami újdonságra vágyik, az már tudja a dolgát. A Blizzard World névre keresztelt új csatatér azon túl, hogy felvonultatja a csapat korábban megjelent játékainak legtöbb sajátosságát egyfajta vidámparkos jelleggel, mindemellett egy igazi hibridnek is ígérkezik, hiszen egy assault/escort stílusú csatatérre számíthatunk tőle.
A helyszínen a nagy ütközetek közben belebotolhatunk utalásokba és helyszínekbe a World of Warcraftból, a Diablóból, a Starcraftból, de még a legendás The Lost Vikings-t is megidézte pár helyen a csapat.
Hogy a Blizzard World mikor szabadul a PTR-ről, az egyelőre nem ismert, de ha nem zavar a tesztverzió, akkor ott akár már perceken belül kipróbálhatod.
fighterlaci
8 éve, 1 hónapja és 4 heteEz a pálya rohadt jól néz ki! 🙂
warriorautobot
8 éve, 1 hónapja és 4 heteLetöltöm már én is a PTR szervert. 😄
Előbb kipróbálni mégis csak jobb, meg legalább nem lesz ismeretlen az induláskor.
patrik94
8 éve, 1 hónapja és 4 heteMost már legalább tudom mi az a PTR szerver.- 😄