Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Úgy tűnik, hogy érdemes volt a közösségnek felemelnie a hangját az EA és a DICE ellen, miután 60 ezer kreditért akartak kínálni egyes hősöket a Star Wars Battlefront 2 keretein belül, ami tisztességes játékkal 40 órányi aktivitást igényelt volna tőlünk. Ez pedig csak egy karakter lett volna, és bár valódi pénzért nyilván a folyamat felgyorsítható, azonban mostantól felesleges ezen agyalnunk, John Wasilczyk vezető producer ugyanis az EA hivatalos honlapján bejelentette, hogy a rajongók kérésére drasztikusan lecsökkentették a Star Wars Battlefront 2 hőseinek az árát.
Ennek megfelelően Darth Vader és Luke Skywalker már 15 ezer kreditért beszerezhetők lesznek, Palpatine, Chewbacca és Leia 10 ezer kreditért, Iden Versiót pedig már 5 ezerért feloldhatjuk magunknak a multiban, ami azért könnyebben elérhető költekezés nélkül is.
Ha te is fellélegeztél egy kicsit, ünnepeld meg a jó hírt egy a játékhoz kapcsolódó élőszereplős trailerrel, amit nem lehet nem szeretni.
direktor
8 éve, 2 hónapja és 4 napjaEz durva jó trailer! 😮
ronalddo
8 éve, 2 hónapja és 4 napjaVisszavonulót fújtak!
warriorautobot
8 éve, 2 hónapja és 4 napjaNa! Ezt már jó olvasni, hogy változtatott az EA.
Nem kellene azt a maradék embert is elüldözni a játékaiktól.
totyak
8 éve, 2 hónapja és 4 napjaMennyire jó reklám, nagyon beletaláltak. Kár, hogy a srác, meg a csaj nem jönnek össze a végén, szeretem a happy end-et 😄
ryuthestar
8 éve, 2 hónapja és 3 napjaEgy fontos dolgot kihagytatok…a kredit szerzést viszont nehezítették! Szóval kb ugyanott vagyunk. 😕