Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Várható volt, hogy a tegnap délután megtartott fantasztikus konferencia után Shuhei Yoshida, a Sony első embere is megszólal majd a történtek és a látottak kapcsán, így a cég elnöke őszintén beszélt az előttünk álló esztendőről. Yoshida a Dualshockers magazinnak adott interjúban azzal kezdte mondanivalóját, hogy nagyon sok játékot láthattunk bemutatkozni tegnap délután, amelyek egytől-egyig az előttünk álló 12 hónapban jelenhetnek majd meg.
Ez szerinte csodálatos, méghozzá annak ellenére is, hogy a mögöttük hagyott esztendő is az volt, de úgy véli, hogy az elkövetkezendő 12 hónap a videojátékok szempontjából minden eddiginél nagyobb, jobb és érdekesebb lesz a részükről.
Yoshida-san a beszélgetésben kiemelte még, hogy személy szerint a Media Molecule legújabb alkotását, a Dreams-et várja, amiről éppen nem láthattunk bemutatót tegnap, de ha a Sony vezére ennyire akarja, akkor annak bizony meg kell jelennie belátható időn belül.
vape
8 éve, 2 hónapja és 2 heteHa ő izgatott mi mit mondjunk? 😄
tommy
8 éve, 2 hónapja és 2 heteÉn csak a pénztárcám miatt vagyok izgatott. 😛
warriorautobot
8 éve, 2 hónapja és 2 heteAkkor csak el fog készülni egyszer. 😄
totyak
8 éve, 2 hónapja és 2 hete3-4 konzol exkluzív is jön, ami kasszasiker lesz.