Amikor Ridley Scott az eredeti Szárnyas fejvadászt bemutatta, a film sokakat megosztott. Az egyedi látványvilág, a komor, vontatott hangulat, az egyedi elbeszélésmód még akkor is sokaknak érthetlen volt, amikor pedig a minőségi scifi fénykorát élte. A filmben megismert, elképesztően színes mégis sivár cyberpunk hangulatot sokan próbálták másolni, ami nem is meglepő, hiszen a Blade Runner műfaji etalonná vált.

Ezért is volt meglepő amikor Ridley Scott beszélt róla, hogy a film folytatásért kiált, hiszen nagyon kevés kivételtől eltekintve, ez egy értelmetlen lépés – a második rész, vagy egy reboot általában porba tiporja a nagy előd emlékeit. Azonban vannak kivételek, elég csak a Terminatorra vagy épp az Alienre gondolni – ha nem is miőségben, de közönségsikerben mindenképpen óriási előrelépést jelentettek.

Szinte hihetetlen ezt leírni, de a Szárnyas fejvadász 2049 esetében sincs ez másként, Denis Villeneuve (Érkezés, Sicario – A bérgyilkos) olyan mesterművet alkotott amivel – ezt bátran ki merem jelenteni – túlnőtte a nagy elődöt, ezt pedig elképzelhetetlennek tartottam eddig. Na nem azért mert a közel négy évtizeddel ezelőtti film tökéletes volt – nem, közel sem volt az. Viszont olyan mesterien festette le a jövő Los Angelesét, olyan egyedi hangulatot árasztott, annyira különleges volt, hogy egy folytatás csak lerombolni tudta ezt az emléket. Nem így lett.
Harminc évvel járunk a fejvadász Rick Deckard (Harrison Ford) és a Nexus-6-osok üldözésének története után. Replikánsok még mindig léteznek, de már sokkal fejlettebbek mint az annak idején tenyésztett verziók, viszont a régiek közül is vannak akik még itt élnek a Földön, ezért a fejvadászok sem tűntek még el. K (Ryan Gosling) aki maga is replikáns, az LAPD kötelékében hajtja a zabolátlan androidokat, ám egyik ügyénél valami érdekeset talál.

Egy doboz, benne különös, talán emberi csontokkal elindít egy nyomozást, amiben az üldöző és az üldözött is lehet egy és ugyanaz a személy, a múlt és a jelen már teljesen ködös és nincs semmi más, csak kérdés. Rengeteg kérdés. A Tyrell vállalat nyomdokain egy új technológiai óriás, a Wallace veszi át a kifinomultabb mesterséges értelem gyártását, a vezető Niander Wallace (Jared Leto) pedig irmagjában akarja elpusztítani egy olyan titok minden nyomát, ami ha napvilágra kerülne, beláthatatlan következményekkel járna – és nem csak az emberiségre lenne hatással.

A 163 percnyi látvány és hangorgia erre az alapszituációra épül fel, és megismerünk egy olyan jövőt, amit valószínűleg egyikünk sem látna szívesen. Az eredeti Szárnyas fejvadászban megismert világ még komorabb, még esősebb és ha lehet, még disztópikusabb. A neo-noir cyberpunk nyüzsgő városi hangulat gyönyörűen váltakozik a kietlen, elhagyatott rozsdás kihalt külvárossal.
Az operatőr Roger Deakins elképesztő képkockáin fel sem ismerjük Budapest utcáit, elhisszük hogy amit látunk, előttünk van még harminc egynéhány évvel, és ehhez a tökéletesre csiszolt CGI nagyszerűen asszisztál. Benjamin Wallfisch és Hans Zimmer gyomorszaggató zenei aláfestése nem magával ragadó és brutális, oylan elemi erővel dübörög a dobhártyánkba hogy az belapasszírozza az embert a székbe.

Színészi oldalról nem sok kiemelendő dolog van, mindenki végzi a dolgát, a hitelesség nem is megkérdőjelezhető. A karakterek mesteri felépítését ne nagyon keressük, K kivételével senki nem kap annyi lehetőséget hogy megfelelően kibontakozhasson, de az epizódnyi szerepeket a rendező nagyszerű komponálása feledhetetlenné teszi. Ebből talán Jared Leti emelhető ki, aki elsőre talán kissé ripacsnak tűnhet, azonban ahogy nyílik meg, rájövünk hogy nem erről van szó, hanem szinte már szokatlanul hiteles.

Aki akció-orgiára vágyik azonban, az csalatkozni fog, a Szárnyas fejvadász 2049 követi az előd útját, sőt még rá is tesz egy lapáttal: az embernek szinte már olyan érzése van mintha lassított felvételeket nézne. Hosszan kitartott jelenetek, elnyújtott monológok és üresen álló nagytotálok egész sora váltja egymást, teljesen olyan mintha egy időutazáson vennénk részt és egész a nyolcvanas évekig visszarepültünk volna.
Az így megteremtett atmoszféra adja meg viszont azt az alapot, amitől az új Blade Runner nem folytatása az elsőnek, hanem annak kiteljesítése, minden zsigerében hozzá csatlakozó része, annak méltó beteljesítése. Mert hogy ez egy igazán grandiózus, nagyszerű, elgondolkodtató és filizofikus fantasztikus film, amit nem láttunk már jó ideje – talán csak Denis előző filmjére, az Érkezés-re lehet hasonló szavakat találni.

Valamiben biztos vagyok: ez a film nem fog tetszeni mindenkinek, sőt talán kevesebben leszünk akik azonnal klasszikust vizionálnak, mint akik ásítozással töltik el a brutálisan hosszú játékidőt. De ez nem baj, a következő évtizedben majd beérik. Mert hogy a Szárnyas fejvadász 2049 egy olyan scifi ami csak évtizedenként egyszer érkezik, de akkor évtizedekre kultfilmmé változik. És ez az igazi mesterművek egyik ismérve.