Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A játékosoknak szánt perifériák kapcsán általában nagyon kevés szó esik a hozzájuk érkező szoftveres támogatásokról, hiszen a legtöbb vállalat csak egy alapvető konfigurációs szoftvert kínál a termékeihez, melyen a legfontosabb beállításokat végezhetjük el. A Razer ezen a téren is kiemelkedik a mezőnyből, hiszen több szoftveres megoldást is kínál a gamerek számára, legyen az beállítás vagy számítógép optimalizálás. A Razer Synapse az egyik legmodernebb megoldás a piacon, szinte minden Razer tulaj használja és most nagyon fontos lenne, hogy le is frissítsék.
Nemrég ugyanis két súlyos hibát javítottak, melyek nem a perifériákat érintették, hanem magát a számítógépünk védelmét. Az egyik egy malware sebezhetőség, ami lehetőséget adott volna kéretlen programoknak arra, hogy hozzáférést kapjanak a számítógéphez, a másik pedig egy nem ennyire veszélyes, a gépet kifagyasztható hiba.
A történet érdekessége az, hogy a kódhiba keresése közben a veszélyre találó SecureState már márciusban jelezte a hibát a Razer felé, akik nem igazán tettek semmit, majd a hivatalos Twitter csatornájukon próbálták meg elérni őket és végül fél évvel később jutottunk el a hiba javításához.
willthawheel
8 éve, 5 hónapja és 1 heteFél év…az szép… Én is használom, de szerencsére nem találkoztam ezekkel a hibákkal.
totyak
8 éve, 5 hónapja és 1 heteAkkor azért kijelenthetjük, hogy Razerék szärtak volna az egészbe, csak addig bizgették őket minden fronton, hogy inkább megemberelték magukat.
warriorautobot
8 éve, 5 hónapja és 1 heteAzért fél év nem kevés idő…. de legalább javítva lett.