Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A jelek szerint az Overwatch végérvényesen kiszakította a Blizzardot a Warcraft, a Diablo és a Srarcraft szentháromságából, hiszen hosszú évek óta először a csapat egy új IP-vel ajándékozta meg a rajongókat, és a jelek szerint ez a folyamat a jövőben folytatódni fog. Az Activision Blizzard legújabb pénzügyi jelentését követő konferencián Mike Morhaime ugyanis arról beszélt, hogy a háttérben már felsorakozott egy újabb IP, ami sokkal jobb helyzetben van, mint korábban bármelyik, ezáltal csak úgy özönlenek a nagy ötletek, amelyeket a fejlesztők már elkezdtek feltárni.
A Blizzard elnöke kifejtette, hogy több különálló csapatot is felállítottak, melyekben a cég legtapasztaltabb játéktervezői kaptak helyet, és a feladatuk az, hogy kidolgozzák az ötletekben rejlő lehetőségeket, ami Morhaime szerint hosszú időbe telik majd, hiszen a Blizzard-minőségből nem szeretnének engedni a jövőben sem.
Morhaime hozzátette, hogy elkötelezettek maradnak meglévő címeik támogatása mellett, melyeket újabb minőségi tartalmak sorozatával szeretnének feldobni, miközben gondolnak más platformokra is, különösen a mobilra.
fighterlaci
8 éve, 5 hónapja és 2 heteVárom hogy mi jön!
kylx
8 éve, 5 hónapja és 2 heteAkkor még sajnos nagyon messze vagyunk bármilyen bejelentéstől.
warriorautobot
8 éve, 5 hónapja és 2 heteÉn meg most bőven beérem az Overwatch-al.
Már várom a jövő heti eventet is. 🙂
totyak
8 éve, 5 hónapja és 2 heteA Blizz játékok mind nagyon népszerűek és jövedelmezőek, nekem igazán mégsem tetszik egyik sem. Talán az Overwatch-csal tudom elképzelniy, hogy játszanék.