A The Diaries of Agent Silent Death című második kiegészítőben egy Jessica Caliant nevű egykori bérgyilkos felett vehetjük majd át a kontrollt, akivel a nácik egy titkos kaliforniai bázisára kell behatolnunk, míg a The Amazing Deeds of Captain Wilkins DLC-ben Gerald Wilkins-t, az amerikai hadsereg egyik hős kapitányt irányítva egészen Alaszkáig utazunk, ahol meg kell akadályoznunk a nácikat a Fekete Nap Hadművelet végrehajtásában.
A Season Pass három DLC-je mellett a Bethesda bejelentette a The Freedom Chronicles: Episode Zero című expanziót is, ami előrendelői ajándékként jár majd a rajongóknak, és konkrétan a szezonbérlet sztorijait alapozza meg, így itt ismerkedhetünk meg először a három főhőssel egy nagy bevezető küldetés részeként.
A Wolfenstein II: The New Colossus október 27-én jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.
direktor
8 éve, 5 hónapja és 3 heteLesz tartalom, az nem is kérdéses. Nagyon várom!
fighterlaci
8 éve, 5 hónapja és 3 heteZsí! 🙂 Nagy game lesz az eddigiek alapján!
totyak
8 éve, 5 hónapja és 3 heteBasszus, ezek nagyon jól hangzanak, de nagyon rühellem, hogy pluszban kell fizetni értük. Lehet, hogy nekem csak az alapjáték csúszik be.
vape
8 éve, 5 hónapja és 3 heteValami nagyon olcsó konstrukcióban lenne jó.