Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az idei E3 expón a Nintendo részéről az egyik legizgalmasabb bejelentés határozottan az volt, hogy a csapat elkészít majd egy keményvonalas Pokémon szerepjátékot Nintendo Switch-re. A platform egyik legnagyobb húzócímének tervezett RPG-ről nagyjából ennyit tudtunk meg a Los Angeles-i expón, azonban a Nintendo legfrissebb üzleti jelentésében ismét előkerült egy pillanat erejéig a neve, egészen pontosan a jövőben érkező címek lehetséges megjelenési dátumait taglaló listán.
Ebből kiderült, hogy egyelőre semmi jóra sem számíthatunk a Pokémon RPG kapcsán, a lista szerint ugyanis legkorábban 2018-ban, vagy még később érkezhet a játék, és mivel az ilyen megjelölés esetében inkább a későbbi meghatározást kell figyelembe venni, ezért nem kizárt, hogy csak valamikor 2019-ben kaphatjuk meg a kérdéses Switch-exkluzívot. Csatoljuk a kapcsolódó bizonyítékot:
totyak
8 éve, 5 hónapja és 3 hetePokémon bármikor jön, zabálni fogják. Szerintem kicsit gyerekes, régen néztem a rajzfilmet, már nem érdekel.
paint
8 éve, 5 hónapja és 3 heteŐszintén: Ebben a témában két tipus van.
#1: Az, aki sose nől ki a Pokémonból, és a DeviantArta, vagy Tumblrre tölt fel fan artokat, vagy fanficeket ír a FanFiction.neten.
#2: Aki kinől belőle és gyerekesnek tartja..
Az első tipusban van, aki jól csinálja:
#kep#https😕/pbs.twimg.com/profile_images/465185213908144128/eANaCkFX_400x400.png#kep_vege#
És van, aki nem..:
#kep#http😕/orig10.deviantart.net/1f74/f/2012/162/9/1/pokemon_winnie_the_pooh_by_brerdaniel-d5358j5.jpg#kep_vege#
Én Pokémon témában kívülálló vagyok, mivel még nem játszottam egyetlen játékkal sem, és így nem lehet egy játékról véleményt alkotni.