Óriási újításokat nem vezettek be, de például egyszerűsödött az műveletközpont, frissítették azt, ahogyan a feladatkezelő a GPU-kat figyeli, illetve egy praktikus újítást is kivettek, mely lehetővé tette, hogy a PC-n megnézett helyszín megjelenjen a mobilos navigációban. A „Timeline” névre keresztelt egyik nagy újítás (az egyik eszközön ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk a másikon) kapcsán is nemrég érkeztek hírek, melyek azt taglalták, hogy mégsem az őszi Creators Update-ben kap majd helyet, de a Microsoft azt válaszolta erre, hogy nem is az volt a terv, félreértették őket a Build konferencián.