Sőt a fáma szerint a Paramount egész moziverzumot kíván a franchise-ra építeni – á la Marvel és DC -, potenciális folytatásokkal, előzmény vagy akár spin-off filmekkel, akár Michael Bay-jel, akár nélküle. Persze a robbanások és a megalomán pusztítás koronázatlan királya mindig elmondja, hogy ez már tényleg az utolsó rész, aminek elvállalja a rendezését, most is volt az a pénz, amivel sikerült őt meggyőzni… S bár a sztoriban akad némi csavar, túl nagy meglepetésekre nem kell számítani, és természetesen ezúttal is kapunk egy adag történelem(ferdítő) leckét, amiből kiderül, hogy a régmúlttal kapcsolatos ismereteink újfent nem voltak teljesen helytállóak.

Optimus Fővezér hiányában az emberek általános háborúban állnak az alakváltókkal, miközben jövőnk kulcsa a múlt titkaiba van temetve, az ellenfél mindeddig ismeretlen földi történelmébe. Sir Edmund Burton (Sir Anthony Hopkins) a bölcs tudós, aki mindent tud a Transformerek és a Föld közös történetéről, az Autobotok barátja, Cade Yeager (Mark Wahlberg) ezért hozzá fordul segítségért.

Miközben William Lennox ezredes (Josh Duhamel) és csapata szembeszáll a legújabb fenyegetéssel, egy oxfordi professzorral, Viviane Wembly-vel (Laura Haddock) és a mindig tettre kész Űrdongóval kiegészülve hőseink megpróbálják kideríteni, mi lehet az oka az alakváltók folyamatos visszatérésének látszólag jelentéktelen világunkra…
A franchise, illetve névadó karaktereink rajongói minden bizonnyal nagyra értékelik majd a fokozott elmélyedést Optimus és társai fajának történelmében, melyben magának Cybertronnak is fontos szerep jut. A mitológia bővítése mellett persze a régi kedvencek (pl. Dinobotok) és gonosztevők (lásd Megatron) ismételt felbukkanása is pozitívumként szolgálhat, ugyanakkor aligha képes kompenzálni azon tényt, hogy a sztori sokszor egy nehezen követhető katyvasz, ami az alkalmi mozinéző számára egyenesen lehangoló sőt taszító lehet.

Ráadásul a szériára jellemző egyéb, nem túl hízelgő vonások is visszaköszönnek, úgymint az egydimenziós karakterek, a gyermeteg humor, valamint a többnyire kritikán aluli, erősen rágógumi ízű párbeszédek. A hangvétel is hozza a jellegzetes amerikai módit, tele harsány és buta megnyilvánulásokkal, ami kiválóan alkalmas az agysejtek pusztítására – mármint azoknál, akik még egyáltalán rendelkeznek ép agysejtekkel.
Mindezen ma már persze nemigen lehet meglepődni, hiszen tudható, hogy ezek és a hasonló filmek az emberek egyszerűbb ösztöneire, jobb esetben pedig gyermeki énjére kívánnak hatni, és, amint a bevételi adatok mutatják, sokak számára ez valóban elegendő.

Az mondjuk rejtély, hogy egy Anthony Hopkins kaliberű, a szakma csúcsát már többször megjárt, veterán színészt mi motivált egy ilyen szerep eljátszásában, ugyanakkor még egy ilyen banális figurát is olyan energiával és méltósággal volt képes életre kelteni, hogy azzal már szinte emelni tudta az alkotás színvonalát.

A többiekre felesleges is volna túlságosan sok szót pazarolni, azon kívül, hogy a túljátszott szerepek, melyek a Transformers mozikra általában szintén jellemzőek, itt is alapvetően meghatározzák az alakításokat, illetve magukat a kezdetleges archetípusoknak sem igazán nevezhető, szexizmus és klisék garmadája által sújtott karaktereket.
Hogy helyzetünket tovább nehezítse, a gyermeki énjét sokadszorra kiélő Michael Bay – a sztori feszesebbé vágása helyett – már megint jó hosszúra hagyta a játékidőt, úgyhogy a kábulatot sikeresen elkerülő ember a végén már alig várja, hogy szabadon távozhasson. Direktorunk technikai téren természetesen ezúttal is kitett magáért, grandiózusságban tehát nincs hiány, a hang és az ILM-nek köszönhető látvány újfent a helyén van.

Az akcióknál a készítők most szerencsére nem estek abba a hibába, hogy teljesen követhetetlenek lennének a történések, illetve, hogy ki kivel vagy ki ellen harcol, lévén a legtöbb mozzanaton kellőképpen – vagy talán túlságosan is? – sokáig elidőz a kamera. A produkció jellegére való tekintettel Bay-nek még talán az is megbocsátható, hogy a nyitójelenet lényegében egy hatalmas Gladiátor-koppintás, mely nyilvánvalóan a nagyszabású csatából merít ötleteket, sőt konkrét momentumokat és szövegeket is.
Sok eredetiséget vagy változatosságot tehát sajnos nem lehet várni a filmtől, sokkal inkább a már jól bevált, földön, vízen és levegőben egyaránt ész nélkül zajló zúzásról szól az egész. Az utolsó lovag sajnos nem a még viszonylag jól sikerült első rész, hanem az azt követő Transformers-folytatások igen alacsony színvonalát hozza, amit még a lehengerlő látványvilág és Sir Anthony Hopkins nemesi jelenléte sem képes megmenteni a szinte totális érdektelenségtől – hacsak nem a tizenéves vagy még kisebb rajongó kissrácokról van szó.